Olimpiai bajnok úszó a ralibajnokságon

2003.03.27. 11:42
A hétvégén kezdődő magyar ralibajnokság első futamán rajthoz áll Rózsa Norbert is. A '96-os atlantai olimpia első magyar aranyérmét nyerő egykori mellúszó Hostyánszky Attila navigátora lesz. Az új páros dobogóra várja magát.
Rózsa Norbert a '91-es úszó világbajnokságon robbant be a nemzetközi élmezőnybe, világcsúccsal nyerte a 100 méteres mellúszást. Egy évvel később, a barcelonai olimpián mindkét távon ezüstérmes lett, százon az amerikai Diebel verte, kétszázon az ugyancsak amerikai - Nagy József tanítvány - Mike Barrowman.

Olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok

'94-ben újabb világbajnokságot, a '96-os atlantai olimpián pedig 200 méteres mellúszásban nyert. '98-ban bronzérmes volt, a sydneyi olimpiára még kijutott, de már nem került be a döntőbe.

Úszó pályafutása után kerül kapcsolatba a ralival. "Két és fél éve ültem először versenyautóban, de akkor még csak kísérleti jelleggel, egy barátom buzdított rá." - vázolja fel az Indexnek új a kezdeteket.

A navigátori nyelvet már beszéli

"A kapcsolat nem szakadt meg, olykor-olykor elindultunk a futamokon, most azonban teljes szezonra készülünk, és megcélozzuk a mezőny első felét. Az autónk jó, és ha nem lesznek problémáink, akkor sikerülhet a bravúr, azaz a dobogón végezni" - magyarázta.

A 31 éves Rózsa nem tagadta, hogy nehéz volt beleszoknia a ralis közegbe, ahol a csapatmunka kerül előtérbe, míg úszóként csakis önmagára számíthatott. Ugyanilyen nehezen tudta megemészteni a technikai hibákat, amelyekre lehetetlen teljesen felkészülni. A sok gyakorlás alatt elsajátította a navigátor szaknyelvet, és úgy érzi megfelelően összeszokott társával, Hostyánszky Attilával.

Az úszástól sem kíván elszakadni

Honda Civic-jükről elmondta, hogy a korábbi magyar bajnoktól, Radó Istvántól bérlik. "Emellett fontos taktikai tanácsokat is kapunk tőle (például a gumi kiválasztásában), ezért bízhatunk a jó szereplésben."

Rózsa elmondta továbbá, hogy a Testnevelési Egyetem úszó szakedzői képzésén is részt vesz, hamarosan vizsgázik, és a tervei között szerepel egy úszóiskola létrehozása. (Darnyinak és Czenének már van iskolája.)