A világ egyik legerősebb sakktornáját rendezik Budapesten

2003.04.02. 13:59
A jövő héten Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi sakkverseny színvonalát nem csak az olimpiai ezüstérmes magyar csapat, hanem több nemzetközi nagymester is emeli.
A világ idei öt legerősebb sakktornája között szerepel a jövő pénteken kezdődő, 17-es kategóriájú budapesti Tehetség és Kurázsi elnevezésű verseny, amely többek között Lékó Péter világbajnoki felkészülését hivatott szolgálni.

A Linaresben győztes és a világranglistán 4. helyezett magyar nagymester mellett a bledi olimpián ezüstérmes csapat tagjai közül Polgár Judit, Almási Zoltán és Ács Péter, valamint az ifjúsági világbajnok Berkes Ferenc is asztalhoz ül.

A külföldiek közül a legismertebb név a nyolcszoros világbajnokjelölt, 73 éves svájci Viktor Korcsnojé, de az izraeli Borisz Gelfand, az angol Nigel Short, a német Christopher Lutz és a szlovák Sergei Movsesian is a nemzetközi élvonalba tartozik.

Kállai Gábor, a szövetség szakmai igazgatója szerint 30 éve nem rendeztek ilyen jelentős tornát Magyarországon. A verseny összdíjazása közel 5 millió forint, a győztes hétezer eurót kap. Az első lépést várhatóan Medgyessy Péter miniszterelnök teszi meg a Hotel Millenniumban, ahol a játszmák eleinte mindig 14.30, a záró napon 11 órakor kezdődnek. Az internetezők a http://www.topchess.hu címen élőben követhetik nyomon a partikat.

Lékó Péternek ez lesz az utolsó tornája az orosz Vlagyimir Kramnyik elleni világbajnoki páros mérkőzés előtt, amelyre nyáron kerül sor. Hogy hol, az változatlanul bizonytalan, de Kállai úgy véli: Budapestnek van esélye a rendezésre, bár internetes hírforrások szerint Monte-Carlo ad otthont a találkozónak.