Ötgólos Dunaferr előny az EHF Kupa-döntőben

2003.05.10. 18:41
Ötgólos előnyt szerzett a remekül hajrázó Dunaferr a világsztárokkal felálló vendég dán Slagelse ellen a női kézilabda EHF Kupa-döntő első mérkőzésén.
Igazolta félelmetes hírnevét a világsztárokkal teletűzdelt Slagelse, amely az első félidőben egyszer sem volt hátrányban a Dunaferr elleni EHF Kupa-döntő odavágóján. A vendégek kimondottan jól sáncoló védőfalát az elején csak Borók tudta áttörni.

Pálinger jól védett, de a túloldalon Schmidt is elkapta a fonalat (3-5). Később Ferling vette vállára csapatát, ha ő nincs, könnyedén elhúzhatott volna a dán elitalakulat. Pálffy ejtésével 5-5 lett az állás, majd a Dunaferrnek komoly esélye nyílt a vezetés megszerzésére. Hiába fogta azonban Hundvin ziccerét Pálinger, és hiába nem lőtt gólt kilenc percen át a rivális, a hazaiak képtelenek voltak élni a lehetőséggel.

A Dunaferr bal oldala gyengén játszott, az átlövő Kindl, Szrnka, majd Bulath, illetve a szélső Nagy sem tudott betalálni. Csak Ferling (7 gól), Borók (3) és Pálinger nem szeppent meg a klasszisoktól, ők hozták döntetlenre a nyitó 30 percet.

A második félidő Borók találatával indult, majd Szrnka villant (13-11), de négy perc alatt újra fordult a kocka (14-15). A Slagelse változatlanul szenzációsan védekezett, a beállós Bohus szinte megjátszhatatlannak bizonyult, csupán a 45. percben szerezte első gólját.

Később a hazaiak - emberelőnyben - visszavették a vezetést, de ez az állapot sem tartott sokáig. Schmidt továbbra is jól őrizte kapuját, és ezzel erőt adott társainak. Ugyanakkor Pálinger is remekelt, a Slagelse négy büntetőjéből hármat hárított.

Az utolsó negyedórában új lendületet kapott a Dunaferr, főleg a gyors ellentámadások jártak sikerrel, és a 49. percre 21-17 lett az állás. Megtorpantak a vendég sztárok, Anja Andersen, a sportág legendás alakja időt kért.

A folytatásban Ferling hetesével és Bohus remekbe szabott ejtésével 24-18-ra módosult az eredmény. A szurkolók űzték, hajtották a kedvenceket, akik teljes extázisban játszották végig a hajrát. Igaz, az utolsó két percben valamelyest csökkent a különbség, panaszra azonban így sincs ok.

A második félidőben fantasztikusan küzdő Dunaferre a siker ellenére nagyon nehéz visszavágó vár jövő szombaton 20 órakor Farumban. Ezzel együtt minden esély adott, hogy 1998-hoz hasonlóan a magyar bajnok ismét megnyerje az EHF Kupát.

Női EHF Kupa-döntő, 1. mérkőzés
Dunaferr-Slagelse (dán) 27-22 (11-11)
Dunaújváros, 4500 néző, V: Sal, Konoplasztij (ukrán)
gólszerzők: Ferling 8/3, Szrnka, Borók 5-5, Bohus 3, Gáspár, Pálffy 2-2, Nagy, Pigniczki 1-1, illetve Petrovic 8, Fridrikas 4, C. Andersen 4/2, Hundvin 3, Hong 2, Mölgaard 1