A Soproni Postás nem indul az Euroligában

2003.05.27. 11:28
A vezetőedző, illetve néhány meghatározó játékos távozása és a továbbra is bizonytalan anyagi háttér miatt a bajnoki ezüstérmes Soproni Postás nem indul a női kosárlabda Euroliga következő idényében.
"Englert Orsolya, Csákány Emőke és Papp Krisztina Szolnokon folytatja, Eördögh Edit Diósgyőrbe tart, az eddigi tréner, Meszlényi Róbert pedig a Kecskemét férfi csapatával tárgyal" - mondta az MTI érdeklődésére Fűzy András a Soproni Postás klubelnöke.

"Lehetséges befektetőink közül a Quaestor Rt. még nem döntött, egy elektronikai termékek forgalmazásával foglalkozó cég - melynek neve még nem publikus - pedig hosszú távra tervez velünk, s az első idényben csak 85-90 millió forinttal támogatja az egyesületet. A magunk részéről az Európa Kupát célozzuk meg" - összegezte Füzy a helyzetet, majd hozzátette: Örülnének, ha a szövetség a másik soproni csapatot, a GYSEV-Orsit nevezné a legrangosabb kontinenssorozatba.

Török Zoltán, az NB I-ben bronzérmes, azaz Euroliga-szempontból a "soron következő" városi rivális ügyvezetője kifejtette, hogy ott indulnak, ahová az MKOSZ nevezi őket. Ennek kihirdetése Bodrogváry Iván főtitkár szerint leghamarabb a pénteki közgyűlést követő elnökségi ülés után történhet meg.

"Nem sürget az idő, mivel a FIBA még nem tette közzé a nevezési határidőt a következő szezonra. Ez várhatóan június közepe lesz" - tette hozzá Nyíri Dezső, a női liga elnöke.

Körvonalazódni látszik tehát, hogy az elmúlt négy idényhez hasonlóan a 2003/2004-es kiírásban is a MiZo-Pécsi VSK és a GYSEV képviseli Magyarországot az első számú európai vetélkedésben.