Ferrero könnyedén nyert a Roland Garros döntőjében

2003.06.08. 19:37
A papírformának megfelelően Juan Carlos Ferrero simán legyőzte a holland Martin Verkerket a francia nyílt teniszbajnokság döntőjében. A találkozó legizgalmasabb jelenete egy meztelen férfi felbukkanása volt a pályán.
A spanyol klasszis tavaly 1:6, 0:6-tal kezdett az Albert Costa elleni fináléban, így most egyértelmű célja volt, hogy hasonló előnyt nem adhat riválisának. A Roland Garroson negyedszer szereplő és legalább az elődöntőig mindig eljutó Ferrero ennek megfelelően az első labdamenettől remekül összpontosított, és ha nem is játszott kiválóan, azért kihasználta az 1,98 m-es, roppant ideges holland óriás hibáit.

Verkerk már a nyitó játékban bajba került, és hiába hárított négy bréklabdát, mégis hátrányba került. Ennek ledolgozására esélye sem volt, igaz 21 önhibával (9 ellenében) nem is lehetett. A 35 perces első felvonás egyoldalú találkozót ígért, de a második szett elején, 1:1-nél a kissé magára találó Verkerk két brékesélyhez jutott, az elsőt ki is használta.

A meztelen valóság

Ekkor egy meztelen férfi szaladt a pályára, a bemutatót azonban a jól szórakozó közönség "bánatára" gyorsan megszakították a biztonságiak.

Az idei győztesek a Roland Garroson:
férfi egyes: Juan Carlos Ferrero (Spanyolország) női egyes: Justine Henin-Hardenne (Belgium) férfi páros: Bob Bryan, Mike Bryan (Egyesült Államok) női páros: Kim Clijsters (Belgium), Szugijama Ai (Japán) vegyes páros: Lisa Raymond, Mike Bryan (Egyesült Államok)

A rövid incidens után sem javult fel a korábbi fordulókban parádésan teniszező holland játéka, érthetetlen hibákkal segítette riválisát, noha időnként megmutatta, még a salakspecialistát is meg tudja lepni. A szokásához híven rendkívül türelmesen és pontosan teniszező spanyol fordított, és ha 3:2-nél két bréklabdát még el is rontott, 4:3-nál már elvette riválisa adogatását, eldöntve ezzel a 41 perces szettet.

Verkerk nem tudott megújulni

A folytatásban csupán az volt a kérdés, hogy a meglehetősen szétszórtan teniszező Verkerk feltámad-e, vagy a "salakra termett" Ferrero simán diadalmaskodik. A finálé addigi történései az utóbbi lehetőség megvalósulását vetítették előre, és végül így is történt. Ferrero a harmadik játszma elején újra elnyerte bátortalan ellenfele szerváját, majd 3:1-re elhúzott. Ekkor már látszott, hogy Verkerket a csoda sem mentené meg a vereségtől, pedig a közönségtől is támogatást kapott. A spanyol ugyanis nem akarta kiengedni kezéből a győzelmet, amelyért olyan sokat tett az elmúlt hetekben, hónapokban, években.

Férfi egyes, döntő:
Juan Carlos Ferrero (spanyol, 3.) -- Martin Verkerk (holland) 6:1, 6:3, 6:2

Az alig több, mint két óráig tartott összecsapáson szinte végig a spanyol klasszis akarata érvényesült, holland riválisának csak felvillanásai voltak. Fölényére jellemző, hogy Verkerk mindössze hat gémet tudott nyerni. Erre legutóbb 1978-ban volt példa, akkor Björn Borg diadalmaskodott 6:1, 6:1, 6:3-ra Guillermo Vilas ellen.

Juan Carlos Ferrero névjegykártyája:
Született: 1980. február 12., Onteniente (Spanyolország)
Lakóhelye: Villena (Spanyolország)
Magasság/testsúly: 1,83 m/73 kg
Ütőfogása: jobbkezes
Profijátékos: 1998 óta
Jelenlegi világranglista-helyezése: 3.
Legjobb világranglista-helyezése: 2. (2002. április 22.)
Jelenlegi helyezése a világbajnoki pontversenyben (ATP Race): 3.
Legjobb helyezése a világbajnoki pontversenyben: 2. (2001. május 14.)
Tornagyőzelmei: 10, ebből 1 Grand Slam (2003: Roland Garros)
Összes nyert pénzdíja: 6 736 911 dollár
Idei nyert pénzdíja, egyesben: 763 936 dollár

Útja a párizsi győzelemig:
1. forduló: Kratochvil (svájci) 7:5, 7:5, 6:4
2. forduló: Massu (chilei) 6:2, 3:0-nál Massu feladta
3. forduló: Henman (brit, 25.) 4:6, 6:2, 6:4, 6:2
nyolcaddöntő: Mantilla (spanyol, 20.) 6:2, 6:1, 6:1
negyeddöntő: Gonzalez (chilei, 19.) 6:1, 3:6, 6:1, 5:7, 6:4
elődöntő: Costa (spanyol, 9.) 6:3, 7:6 (7-5), 6:4
döntő: Verkerk (holland) 6:1, 6:3, 6:2