Szerb-horvát polgárháború Szlovéniában

2003.06.16. 12:53
Nézőtéri és utcai harcokba torkolott a vízilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntője, amelyben Szerbia-Montenegró válogatottja Horvátországot győzte le 9:8 arányban. A szlovénia Kranjt elözönlő horvát és a városba beszivárgó pár száz szerb szurkoló valamint a szlovén rendőrök közötti összecsapásokban legalább kétszáz drukker sebesült meg, közülük egy életveszélyesen. Belgrádban a győzlemet ünneplő tömeg megtámadta és rövid időre elfoglalta a horvát nagykövetséget.
Amikor a szlovéniai vízilabda Európa-bajnokság elődöntőiben Szerbia-Montenegró Oroszországot, Horvátország pedig Magyarországot győzte le, már sejteni lehetett, hogy nem megy le simán a vasárnapi döntő. (Először a sportpályákon mentek egymásnak az emberek az egykori Jugoszláviában is). A szlovéniai nézőtér végül a nyolc éve lezárult szerb-horvát háborút idézte.

Provokálták egymást

A mérkőzés előtt a szlovén rendőrség egységei vonultak fel a szurkolótáborok közé, ennek ellenére folyamatosan műanyagszékekkel, kövekkel, botokkal, petárdákkal dobálták egymást. Később a szlovák Kratochvil játékvezetőt is fejbe dobták, a találkozót azonban nem fújták le. (Az incidens már a hosszabbításban történt, és a bírók feltehetően a nagyobb botrány elkerülésének reményében engedték befejezni a meccset.)

Bár a mérkőzésen szinte végig a horvátok vezettek, a találkozót Szerbia-Montenegró nyerte meg 9:8-ra. Az uszodában és a környező utcákban elsöprő többségben lévő horvát szurkolók nem tudták feldolgozni a vereséget, és megtámadtak a szerbeket valamint a szlovén rendőrséget.

A szerb Beta hírügynökség egy életveszélyes sérültről és kétszáz sebesültről tud. A súlyos sérültek között van a szerb-montenegróiak egyik játékosa, Nikola Kuljaca is.

A rendet végül a szlovén kommandósoknak sikerült helyreállítaniuk, akik rengeteg drukkert tartóztattak le . A hírforrások mindkét oldalról megerősítik, hogy a mérkőzés utáni rendbontásért a horvát szurkolók a felelősek, noha összességében nem lehet csak az egyik fél nyakába varrni a történteket. A mérkőzés előtt és alatt folyamatosan provokálták egymást a drukkerek.

Le kellett volna fújni

A mérkőzés után - a korábbi évek szerb-horvát viadalaihoz hasonlóan - a belgrádi, óriáskivetítő előtt szurkolók egy csoportja a horvát nagykövetséghez vonult. Az épületet kövekkel dobálták meg, majd betörtek a kerítéssel védett területre, leszakították a horvát címert és zászlót, és helyére szerb lobogót tettek. A szerb védelmi miniszter a televíziós és rádiós felhívásában arra kérte a szurkolókat, hogy távozzanak a nagykövetségről, megjegyezte ugyanakkor: a mérkőzést le kellett volna fújni, és győztesnek a szerb-montenegrói válogatottat kihirdetni, mivel szerinte a nézőtéri agresszió ezt csapatot súlytotta.

A belgrádi botrányt követően Horvátország éles hangú jegyzékben tiltakozott. Zágráb pontos jelentést, továbbá az események kivizsgálását és a nagykövetséget ért kár megtérítését követeli. A horvát külügyminisztérium kifejezte afölötti csodálkozását, hogy szerb-montenegrói részről nem megfelelően mérték fel az Eb-döntő utáni kockázatot és nem tettek megfelelő óvintézkedéseket a horvát külképviselet védelmére.

A futballmeccsen nem történt összetűzés

Négy évvel ezelőtt a két nemzet futball-válogatottja egy Eb-selejtező csoportba került, akkor azonban úgy előzték meg a rendbontást, hogy nem tettek eleget az UEFA által előírt kötelező minimumnak, miszerint a meccsjegyek tíz százalékát a vendégszurkolóknak rendelkezésre kell bocsátani.

A két ország közötti vízummentesség egyébként tavasszal szűnt meg, és egyelőre szeptemberig tart.