Belgrád ünnepel és sajnálkozik

2003.06.17. 11:16
Több mint tízezren várták hétfőn este Belgrád központjában az Európa-bajnok szerb-montenegrói férfi vízilabda-válogatott tagjait. A külügyminisztérium ugyanakkor sajnálkozását fejezte ki a horvát nagykövetnél a követséget ért támadás miatt.
Az államközösség parlamentje előtti belvárosi téren összegyűlt, nemzeti zászlókat lengető tömeg önfeledt ünneplésbe és éneklésbe kezdett, amikor megjelentek az épület lépcsőjén az Európa-bajnok szerb-montenegrói férfi vízilabda-válogatott játékosai. Dübörgött a zene, a sokaság pedig ütemes rigmusokkal éltette a harmadik Eb-győzelmet ünneplő pólósokat.

Aleksandar Sostar, a vízilabda szövetség elnöke azt hangoztatta, hogy a csapat beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a nehéz körülmények és lélektani nyomás ellenére meg tudta védeni a 2001-es budapesti Eb-n szerzett címét. A torna legeredményesebb góllövője, Aleksandar Sapic szerint a "válogatottban a rutinos játékosok és a fiatalok is jól teljesítettek, és az együttes akár világelsőségre is törhet."

Semmi sem tompíthatja az arany csillogását

Előzőleg Zoran Zivkovic miniszterelnök a kormány épületében fogadta a hősöket. A kormányfő úgy nyilatkozott, hogy az elégedetlen horvát szurkolók példátlan brutalitása a mérkőzés alatt és utána nem tompította az aranyérem csillogását. Véleménye szerint: "Szörnyű, hogy egyes személyek, jobban mondva huligánok ilyen primitív módon elronthatják a vízilabdások sikerét." - emelte ki.

A vasárnapi rendbontás és a horvát nagykövetségnél történt incidens után több politikai vezető önmérsékletre szólította a szurkolókat, akik a csapat köszöntésekor teljesen békésen ünnepeltek.

Külügyminiszteri bocsánatkérés

A szerb-montenegrói külügyminisztérium elítélte hétfőn a vasárnap éjszaka történt incidenst Horvátország belgrádi nagykövetségénél, és sajnálkozását fejezte ki a "kellemetlen" esemény miatt.

A szlovéniai vízilabda Európa-bajnoki döntő után - amelyben a szerb-montenegrói férfi válogatott 9-8-ra verte a horvátokat - Belgrádban a szurkolók rohamrendőrök szeme láttára kövekkel és üvegpalackokkal dobálták meg a horvát nagykövetség épületét, behatoltak a külképviselet udvarára, az erkélyről leszaggatták a címert és a horvát lobogó helyére szerbet tűztek ki.

A szerb-montenegrói külügyminisztérium hétfőn közleményében legélesebben elítélte az incidenst, és sajnálkozást fejezte ki a történtek miatt Davor Bozinovic horvát nagykövetnél. A minisztérium tájékoztatta a külképviselet vezetőjét a rendbontók ellen foganatosított hatósági intézkedésekről. A tárca szerint a két ország kapcsolataiban jelentős előrelépés történt, és az incidens nem fogja veszélybe sodorni a kétoldalú viszony kedvező alakulását.