Ambrus
-7 °C
3 °C

Doppingolással vádolják a Tour vezetőjét

2003.07.03. 20:03
Kétségkívül a tavalyi év volt a mélypont a Tour de France immáron nyolcvankilenc éves történetében, hiszen egymást érték a doppingszereket kutató rendőri akciók a csapatoknál. Idén eddig még egyetlen kerekes sem bukott le, viszont a jelenleg sárga trikót viselő spanyol Igor Gonzalez Galdeano gyanúba keveredett, és a doppingellenes ügynökség egyik elöljárója szerint - egyértelműen - tiltott szerekkel élt.
Igor Gonzalez Galdeano meglepetésre a tizedik szakasz után vezet a Tour de France-on, emiatt természetesen a figyelem középpontjába került. Ezzel együtt támadják is.

A salbutamol-érték magas volt

Alain Garnier, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség európai szekciójának igazgatója szerint doppingolt.

A spanyol kerekesnél a hatodik szakasz után elvégzett ellenőrzés pozitív eredményt hozott, a tiltólistán szereplő salbutamol-érték ugyanis a megengedett 1000 nanogramm helyet 1360 volt.

A nemzetközi szövetség szerint folytathatja a versenyt

A nemzetközi szövetség (UCI) azonban a negatív vizsgálatok közé sorolta az ONCE csapat klasszisának tesztjét, mivel a doppingútlevelében az szerepel, hogy asztma elleni gyógyszert használ, s ez tartalmazza a salbutamolt.

Garnier ugyanakkor azt állítja, az 1360-as érték túl magasnak számít, ezt a terápia önmagában nem indokolja. A WADA-vezető úgy véli: a 28 éves spanyol sztár tabletta formájában vette be a gyógyszert, s ezt az UCI szabályai is tiltják, asztma esetén kizárólag inhalálás alkalmazható.

Az érintett: bajba akarnak keverni

Persze az érdekeltek is megnyilvánultak az ügyben. "Valakik bajba akarnak keverni, de ez nem fog nekik sikerülni" - mondta keserűen a sárga trikó viselője.

Manolo Saiz, az ONCE főnöke pedig mindössze annyit tett hozzá: "Igor beteg, asztmás, ezért egész életében gyógyszert kell szednie.

Azt már csak az Index teszi hozzá, hogy feltűnően sok asztmás van a biciklisek között.