Elismerik a szlovákok a magyar olimpiai aranyakat

2003.08.05. 19:05
Az illetékesek keddi, budapesti egyeztetése során kiderült: a Szlovák Olimpiai Bizottság elismeri, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság által nevezett sportolók magyarként vettek részt az ötkarikás játékokon, magyarként szereztek olimpiai bajnoki címeket, érmeket illetve helyezéseket.
Már több mint öt éve annak, hogy a naganói téli olimpián a szlovák csapatot bemutató kiadvány két korábbi magyar ötkarikás bajnokot, Halmay Zoltán úszót és Prokopp Sándor sportlövőt szlovák győztesként tüntetett fel, de még a közelmúltban is napirenden volt a két kiválóság, illetve további két kor- és sporttársuk, az atléta Szokoly Alajos és Kóczán Mór nemzeti hovatartozásának kérdése.

Három olimpiai első hely forgott kockán

Mivel a naganói esetet követően több, a szlovák olimpikonok eredményeit összegző hivatalos könyvben is szlovákként tüntették fel a négy olimpiai érmest, s a SZOB pozsonyi székházában lévő márványtáblán is szerepel a nevük, a MOB a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól kért hivatalos állásfoglalást. A múlt év őszén illetve ez év elején lefolytatott levélváltás végeredményeként a NOB közölte: az archívumban talált iratok vizsgálatát, illetve a jogi szakemberek elemzését követően egyértelmű, hogy Szokoly, Halmay, Prokopp és Kóczán a Magyar Olimpiai Bizottság égisze alatt versenyzett, s eredményeik így is vannak rögzítve.

A négy egykori kiválósággal kapcsolatban azért merülhetett fel, hogy szlovák olimpiai érmesek, mert valamennyien a Felvidéken születtek a Monarchia idején.

Megoldódott a probléma

A NOB állásfoglalása azonban egyértelmű: a sportolók annak az országnak szerzik az érmet, amelynek az olimpiai bizottsága benevezte őket a játékokra. Márpedig ez Szokoly, Halmay, Prokopp és Kóczán esetében egyformán a magyar volt.

A Magyar és a Szlovák Olimpiai Bizottság és a Nemzeti Olimpiai Akadémiák küldöttsége Aján Tamás MOB-főtitkár, MOA-elnök illetve Frantisek Chmelar, a SZOB elnöke vezetésével kedden tartott egyeztetést, melynek során megoldódott a probléma.

A szlovákok is őrzik emléküket

A SZOB illetékesei egyúttal jelezték: a jövőben is meg kívánják őrizni valamennyi, a mai Szlovákia területén született és sportolt versenyző emlékét, függetlenül attól, hogy mely nemzet képviseletében vett részt az olimpiai játékokon. A két olimpiai bizottság tisztázta a félreértéseket, és a jövőben is szoros együttműködésben kíván tevékenykedni az olimpiai mozgalom érdekében.