Szuper Levente ismét az NHL-be szerződött

2003.09.10. 13:52
Szuper Levente egy plusz egy éves szerződés kötött az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) egyik meghatározó csapatával, a St. Louis Blues-zal. Az amerikai klub a 23 esztendős magyar válogatott játékossal együtt öt kapust foglalkoztat, s a hétfőn kezdődő edzőtábor végén csak a két legjobb marad ott az október 8-án rajtoló alapszakaszra, a többiek a tartalékgárdához, az AHL-ben érdekelt Worchester IceCats-hez kerülnek.
A magyar válogatott első számú kapusának nehéz dolga lesz, mivel a Detroit Red Wingsszel 1997-ben és 1998-ban Stanley Kupa-győztes Chris Osgood, a nagyon tehetséges Brent Johnson, valamint Curtis Sanford és az osztrák Reinhard Divis alkotta négyesből kellene legalább hármat megelőznie, hogy St. Louisban kezdhesse a szezont.

"Felkészültem a harcra, de reálisan nézve számomra először az AHL elérhető. Aztán majd meglátjuk, hiszen hosszú az évad, bárkinél előfordulhat sérülés vagy formaingadozás, és akkor jöhet el az én időm. Örülök, hogy lezárult egy idegőrlő, fárasztó tárgyalássorozat" - nyilatkozta az MTI-nek Szuper, aki már pénteken útra kel.

Szuper az elmúlt három idényben a Calgary Flames alkalmazottja volt, azonban csak a tartalékegyüttesben, az AHL-es Saint Johnban bizonyíthatott (Itt 2001-ben bajnok lett). Összesen tízszer nevezték NHL-mérkőzésre, de a világ legerősebb bajnokságában eddig csak felkészülési találkozókon jutott szóhoz.

A nyáron fél tucat NHL-es csapattal, valamint cseh, svéd és német elitgárdákkal folytatott megbeszéléseket, s végül a Blues-zal sikerült megegyezni. "Európai klubhoz csak akkor mentem volna, ha sehogyan sem jött volna össze egy tengerentúli szerződés" - jegyezte meg Szuper.

A St. Louis a profi liga egyik markáns alakulata, 1980 óta mindig résztvevője a rájátszásnak, és ez csúcs a maga nemében. Viszont soha sem nyert Stanley Kupát, az 1967-es alapítás utáni első három évben volt döntős. Olyan világsztárok szerepelnek a Bluesban Osgood mellett, mint a 11-szeres All Star-válogatott Al MacInnis, a 2000-ben az NHL legjobb játékosának választott Chris Pronger, valamint Keith Tkachuk, Doug Weight és a szlovák Pavol Demitra.