Árpád
-2 °C
9 °C

A vívók kapitánya elégedett a vb-szerepléssel

2003.10.12. 12:18
Szabó Bence, a vívó-válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya elégedetten értékelte csapata teljesítményét a Havannában rendezett vívó-világbajnokság után. A kétszeres olimpiai bajnok véleménye szerint a négy érem reális, az viszont baj, hogy nincs közte arany is.
Az utóbbi években három-öt érmet szoktunk várni a magyar válogatottól. Ez végül is megvolt - kezdte világbajnoki értékelését Szabó Bence szövetségi kapitány. "A megoszlással elégedett vagyok abban az értelemben, hogy kettőt egyéniben, kettőt pedig csapatban szereztünk. A tavalyi világbajnoksághoz képest pozitívum, hogy mindegyik olimpiai számban született, ugyanakkor visszalépés, hogy nem sikerült aranyat nyerni".

A szakvezető az olimpiai kvalifikációval kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy férfi kardban és női párbajtőrben - noha ezt tényként még nem lehet kijelenteni - gyakorlatilag eldőlt, hogy lesz magyar csapat és ezzel együtt három-három egyéni induló Athénban, míg az is nyilvánvalóvá vált, hogy férfi tőrben biztosan nem.

Halvány remény férfi párbajtőrben

"Bármilyen hihetetlen, saját számításaink alapján férfi párbajtőrben még van egy halvány esély, az élmezőny ugyanis összesűrűsödött" - tette hozzá. "A németek, franciák és oroszok részvétele szinte biztos, a fennmaradó két helyért pedig öt-hat csapat, közte a magyar küzd majd. A sikerhez a jövő évi Világkupákon, Tauberbischofsheimben, Poitiers-ban és Montrealban is dobogóra kellene kerülni, emellett pedig még az ellenfelek eredményeinek is kedvezően kellene alakulnia".

A szabályok:
Azokban a fegyvernemekben, amelyekben lesz csapatverseny az olimpián, a világranglista első négy helyezettje automatikusan résztvevő, emellett régiónként még egy-egy válogatott utazhat. Vagyis, ha az első négy európai lesz, erről a kontinensről az ötödik csapat is bekerül a mezőnybe.

Szabó emlékeztetett arra, hogy női tőrben - amelyben a női kardhoz hasonlóan csak egyéni küzdelemre kerül sor a görög fővárosban - Mohamed Aida helye biztosnak tűnik, mellette Varga Gabriellának vagy Knapek Edinának van halvány esélye. Kardban Nagy Orsolyának, illetve Csaba Edinának nagy bravúrra lenne szüksége. (Ezekben a számokban országonként maximum két vívó indulhat az ötkarikás játékokon)

Szabó Bence a vb-szereplés kapcsán kijelentette, férfi párbajtőrben március 31-ig, a kvalifikációs időszak lezárultáig az az öt versenyző élvezi a bizalmat, aki most szerepelt. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az eredménytelenség a mondva csinált problémák, az állandó egymásra figyelés, az edzésekhez való nem megfelelő hozzáállás következménye volt. "Az a véleményem, hogy ha év közben gondok vannak, azok az éles szituációkban kijönnek" - tette hozzá.

Senki nem élvez előnyöket

A női párbajtőrrel összefüggésben jelezte: egyelőre senki sem élvez előnyt a másikkal szemben, már ami a majdani ötkarikás szereplést illeti. Utalt arra, hogy a szövetség igyekszik majd segíteni abban, hogy esetleg valamelyik férfi tőröző is kiharcolhassa a részvételt.

A kapitány a tőröző nőkkel elégedett volt. "Mohamed Aida harmadik helye, illetve Varga Gabriella nyolc közé kerülése egyértelmű pozitívum" - mondta. "A csapat negyeddöntőbeli veresége a románoktól várható volt, már csak azért is, mert Knapek Edina lesérült, így nem lehetett cserélni".

A férfi kardozók a legjobbak

Szabó szerint a legjobban összességében a férfi kardozók szerepeltek, amit Ferjancsik Domonkos harmadik helye és a csapat ezüstérme jelez. Külön kiemelte, hogy Lengyel Balázs nagyon sokat fejlődött, és még várható további előrelépése. A női kardozókkal viszont elégedetlen volt, mint mondta, egyéniben csak Varga Dóra, csapatban pedig csupán Nagy Orsolya nyújtott jó teljesítményt.

A kapitány még hozzátette, vannak fájó pontok, de mindig arról álmodik, hogy az olimpia jól sikerül. "Jelenleg úgy áll, hogy hét magyar indulhat, én azonban bízom abban, hogy ennél azért nagyobb lesz a csapat" - zárta összegzését a kétszeres olimpiai bajnok.