György
2 °C
15 °C

Talmácsi Ausztráliában is pontot szerzett

2003.10.19. 16:41
Talmácsi Gábor a kilencedik helyen végzett a 125 kcm-esek mezőnyében a gyorsasági motoros világbajnokság Ausztrál Nagydíján. Tóth Imrét, akinek a motorja az utolsó körben leállt, három körhátránnyal tizennyolcadikként rangsorolták. A futamot - pályafutása alatt először - az olasz Andrea Ballerini nyerte.
Talmácsi újabb remek eredményt ért el, sorozatban a tizedik versenyen szerzett pontot. A magyar motoros a szezon első felében a várakozásoktól némileg elmaradt, a Katalán, a Holland és a Brit Nagydíjon viszont már kilencedik volt, majd július 27-én Németországban a hatodik helyen ért célba, augusztus 17-én Brnóban pedig tizenegyedik lett. Portugáliában hetedikként zárt, míg a Brazil GP-n négy körön át az élen száguldott, motorja azonban nem tudta felvenni a versenyt a legjobbakéval, így végül nyolcadik lett. Az Ausztrál Nagydíjat megelőző két futamon a tizennegyedik helyen végzett.

A vb-győzelmét már a múlt héten bebiztosító spanyol Daniel Pedrosa ezúttal nem állt rajthoz, mert pénteken bukott, és eltörte mindkét bokáját.

A 250 kcm-esek között azonban csak az utolsó, november 2-i, valenciai futamon dől el a világbajnoki cím. Az éllovas Manuel Poggiali Ausztráliában csupán kilencedik lett.

A San Marinóinak mindössze egy ponttal kellett volna többet szereznie az olasz Roberto Rolfónál és a spanyol Toni Elíasnál a biztos vb-győzelemhez. Eliasszal szemben növelte is előnyét, Rolfo azonban megnyerte a futamot, és hét pontra felzárkózott.

A legnagyobb kategóriában, a MotoGP-ben a világbajnoki címét már korábban bebiztosító Valentino Rossi sorozatban harmadik Ausztrál Nagydíját nyerte meg.

Ausztrál Nagydíj, 125 kcm (23 kör, 102.304 km):

1. Ballerini (olasz, Honda) 43:41.886 perc
2. Azuma (japán, Honda) 43:50.735 perc
3. Jenkner (német, Aprilia) 43:56.073 perc
4. Bautista (spanyol, Aprilia) 43:56.638 perc
5. Vincent (francia, Aprilia) 43:58.273 perc
6. Barbera (spanyol, Aprilia) 44:04.738 perc
7. De Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 44:05.053 perc
8. Lorenzo (spanyol, Derbi) 44:21.096 perc
9. Talmácsi Gábor (Exalt Cycle Red Devil, Aprilia) 44:27.774 perc
..18. Tóth Imre (Team Hungary, Honda) 3 kör hátrány perc

Az állás 15 futam után (még egy van hátra):

1. Pedrosa (spanyol, Honda) 223 pont - már világbajnok
2. De Angelis 166 pont
3. Perugini (olasz, Aprilia) 159 pont
...15. Talmácsi 66 pont

Ausztrál Nagydíj,250 kcm (25 kör, 111,2 km):

1. Rolfo (olasz, Honda) 45:14.993
2. West (ausztrál, Aprilia) 45:29.033
3. Nieto (spanyol, Aprilia) 45:48.504
4. Battaini (olasz, Aprilia) 46:09.245
5. Debon (spanyol, Honda) 46:21.888
6. Macudo (japán, Yamaha) 46:21.936
7. Nigon (francia, Aprilia) 46:28.414
8. Hules (cseh, Honda) 46:37.112
9. Poggiali (San Marinó-i, Aprilia) 46:37.156

Az állás az utolsó futam előtt:

1. Poggiali 233 pont
2. Rolfo 226 pont
3. Elías (spanyol, Aprilia) 206 pont

Ausztrál Nagydíj,MotoGP (27 kör, 120,096 km):

1. Rossi (olasz, Honda) 41:53.543
2. Capirossi (olasz, Ducati) 41:58.755
3. Hayden (amerikai, Honda) 42:05.582
4. Gibernau (spanyol, Honda) 42:05.613
5. Ukava (japán, Honda) 42:05.837
6. Jacque (francia, Yamaha) 42:21.560

Az állás az utolsó futam előtt:

1. Rossi 332 pont - már világbajnok
2. Giberneau 257 pont
3. Biaggi (olasz, Honda) 215 pont