Ambrus
-7 °C
3 °C

Óvadékot fizetne az úszó-szövetség a pedofíliával gyanúsított edzőért

2003.10.26. 10:27
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) kész arra, hogy óvadékot fizessen a pedofília gyanújával letartóztatott mesteredző szabadlábra helyezéséért - tájékoztatta szövetség elnöke az MTI-t.
"A MÚSZ elnöksége sajnálattal és megdöbbenve vette tudomásul, hogy K. Miklóst, a Bp. Spartacus mesteredzőjét - egyik hétesztendős tanítványa szüleinek bejelentésére - pedofília gyanújával a napokban letartóztatták" - mondta Gyárfás Tamás.

Szavai szerint a MÚSZ egyetért azzal, hogy "gyermekeink érdekében a legnagyobb határozottsággal kell fellépni a feltételezett tettessel szemben".

"A testület a Bp. Spartacus úszó szakosztályával közösen, a rendőrség igénye szerint mindent megtesz annak érdekében, hogy az igazság mielőbb kiderüljön" - tette hozzá.

"Ismerve K. Miklós eddigi példaértékű szakmai és pedagógiai tevékenységét, a szövetség - a rendőrség munkájának legteljesebb tiszteletben tartása mellett - kész saját bevételeiből kifizetni az óvadékot annak érdekében, hogy a mesteredző szabadlábon védekezhessen" - mondta Gyárfás Tamás.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!