Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Puszival köszöntötték tanítványai a pedofíliával gyanúsított úszóedzőt

2003.11.01. 18:52
Kiss Miklós mesteredző tizenhárom napot töltött előzetes letartóztatásban, mert egy hétéves tanítványa azzal vádolta meg, a szertárben zaklatta őt. A meghurcolt edző a Napkeltében elmondta, a továbbiakban is önmagát adja, hiszen nincs miért szégyenkeznie.
"Valamennyi tanítványom és a szülők is puszival, öleléssel köszöntöttek ami engem megnyugtatott. A puszi nem miattam fontos, de minden gyereket így köszöntök, hogy érezzék a törődést" - nyilatkozta Kiss Miklós, a Bp. Spartacus szexuális zaklatással magvádolt úszóedzője a Napkelte szombati adásában.

Kiss, aki 94-óta mesteredző, úgy gondolja, továbbra is önmagát adja, hiszen nincs miért szégyenkeznie. "Nem haragszom senkire, mi több, megértem Petra szüleit, még ha tudom is, hogy nem történt semmi a szertárban. Éppen ezért visszavárom a kislányt, bármikor jöhet edzésre".

Kiss az ominózus napra így emlékezett: "Az edzés vége felé a medence szélén álltam, amikor Petra kért, hogy menjek be a vízbe játszani, de én már vártam a kisebbeket, és nem akartam vizes lenni. Ezért kértem őt, hogy jöjjön velem a szertárba, segítsen kihozni a szivacsokat a játékhoz. De miután én vártam a gépészt, így én az ajtóban megálltam - ezt tanúk is látták - és csak a kislány ment be.

"Bár nem vagyok rendőr, de ha zaklattam volna, nem ment volna vissza a vízbe játszani, és nem csak otthon szólt volna a szüleinek" - folytatta. "A legjobban az bánt, hogy ezek után mindenkinek előítéletei lesznek velem, ha mondjuk a mellúszás helyes lábtempóját mutatom, egy gyerek háta mögött állva, a lábujjait fogva".

"A rendőrség másnap reggel jött értem, nagyon udvariasak voltak, megengedték, hogy bezárjam a nyaralómat, szinte elnézést kértek, hogy meg kell bilincselniük. Pedig mondtam nekik, ha telefonáltak volna, be is mentem volna hozzájuk".

"Az előzetesben is nagyon korrektül viselkedtek velem, mindenről tudtam, ami idekint történt. Bent belekezdtem egy könyvbe, mely a vízi-játékokról szól. Az pedig számomra természetes volt, hogy amint kiengedtek, első utam az uszodába vezetett" - zárta mondandóját Kiss.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.