Szoros vereséggel is kiegyezett volna az elnök

2003.11.07. 14:29
A magyar szövetség főtitkára hatalmas bravúrnak, a szlovák lapok világraszóló szégyennek tartják a magyar jégkorong-válogatott győzelmét északi szomszédaink ellen.
"Senki nem várta ezt a remek eredményt, jómagam a meccs előtt 3-4 gólos vereséggel is kiegyeztem volna" - értékelte a magyar jégkorong-válogatott szlovákok felett aratott győzelmét Kovács Zoltán a szövetség főtitkára. Mint ismert, a magyar csapat az AstraZeneca Hat Nemzet Tornáján a tavaly világbajnoki címet szerzett szlovákokat verte 4-2 arányban. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a vendégek nem a legerősebb összeállításukban jöttek, de még így is ők számítottak a találkozó abszolút esélyesének.

Drága jegyek, kevés néző

Kovács az Index érdeklődésére elmondta, szomorúságra csak az ad okot, hogy a világraszóló győzelmet kevesen láthatták a helyszínen. "Eredetileg, négycsapatosra terveztük a tornát, azonban két újabb válogatott is bejelentkezett. Így a torna költsége viszont mintegy 15 millió forintra rúg".

Százezret sem kapnak a játékosok a tornagyőzelemért

A csarnok viszont csak 1900 néző befogadására alkalmas - melyből a többi csapat elfoglal 150-200 helyet - így középre 5000 forintért kellett árulni a jegyeket, ez pedig így utólag nézve hiba volt. Kovács elmondta, amennyiben a magyar válogatott megnyeri a tornát, két-hárommillió forintot kap, a második helyért két-, a harmadikért egymillió jár. Az első hely tehát fejenként százezer forint körüli prémiumot hoz a huszonöt tagú keret tagjainak.

A főtitkár szerint a szlovákok úgy álltak hozzá a találkozóhoz, mint ha a magyar csapat, mondjuk a törökökkel játszana. Nem becsültek le minket, azonban érződött rajtuk, legnagyobb problémájuk, ki hány gólt lő majd.

Kapusta élete meccsét nyerte meg

Dusan Kapusta, a magyar válogatott szlovák szövetségi kapitánya pályafutása eddigi legnagyobb sikereként értékelte a honfitársai elleni győzelmet, és kiemelte a magyar kapus, Budai teljesítményét. Hozzátette: a szlovák együttesben ugyan nagyon tehetséges hokisok játszanak, de miután hamar hátrányba kerültek, nem tudtak megküzdeni a feladatukkal.

Arcpirítóan leégett a szlovák jégkorong-válogatott csütörtökön Budapesten - írják a pénteken megjelent pozsonyi lapok. A Národná Obroda kiküldött tudósítója szerint a 2002-es göteborgi világbajnok és idén Helsinkiben bronzérmes szlovák csapat szégyenteljesen szerepelt Budapesten. Miután szerdán barátságos összecsapáson könnyedén győzött az ukránok ellen, a Szlovákiában mindenki sima győzelemre számított a magyarokkal szemben.

Állunk, mint szamár a hegyen

"Egy B-csoportos csapat elleni megmérettetésben olyan szégyent hoztak a szlovák jégkorongra, amelyről a világon mindenhol beszélnek." A lap idézi a csapat egyik játékosát, Michael Hudecet, aki azt mondta: "állunk, mint szamár a hegyen, a vereségről mi tehetünk". Az SME és a pozsonyi Pravda egybecsengően sokkoló megrázkódtatást említ a mérkőzés kapcsán.

"Hidegzuhany pofonnal" - írja a Pravda a találkozóról és felveti: "érdekes lenne látni a tengerentúlra szerződött élvonalbeli szlovák jégkorongozókat, vajon milyen képet vághattak a budapesti vereség hírére?"