Jégcsarnokot avattak Újpesten

2003.12.22. 15:10
A harmadik fedett fővárosi jégpályát adták át hétfőn Újpesten. Az UTE csarnoka közel egymilliárd forintból, hat hónap alatt készült el, állami forrásból. A lila-fehérek már birtokba is vették új otthonukat, január elején Magyar Kupa-döntőt rendeznek, aztán pedig követezik az első UTE-Fradi.
A főváros harmadik fedett jégcsarnokát adták át hétfőn Újpesten. A Megyeri úton szinte éppen negyven éve, 1964-ben épült meg a korábbi, nyitott hokipálya, és szolgálta ki az előbb felemelkedő, majd a vegetálásba süllyedi újpesti jégkorongot. Időközben a vidéki fellegvárakban már évekkel ezelőtt befedték a meglévő pályákat, a fehérvári és dunaújvárosi csapatok ekkor vették át a vezető szerepet a hazai jégkorongban. A korábbi Fradi-Újpest döntők helyett az Alba-Dunaferr lett az állandó fináléprogram.

A stadion tövében

Tekintse meg képeinket!
Az utóbbi másfél évben azonban új erőre kapott a fővárosi jeges sportélet. Tavaly a Gyakorló jégpályát adták át a Puskás Ferenc stadion közelében, majd idén júniusban készült el Káposztásmegyeren az AstraZeneca nevet viselő létesítmény; még abban a hónapban letették az újpesti csarnok alapkövét is. Így negyven év után rögtön két fedett jégpályát kapott a IV. kerület, és az eddig a Kisstadionban játszó Ferencváros is kulturált, egész évben használható otthonra talált.

A felújított Megyeri úti stadion tövében fél évvel csúszás nélkül, az ígért decemberi időpontra készült el a jégcsarnok. Az ülőhelyes lelátókon közel ezerötszázan férnek el, és az öltözők mellett kiszolgálóhelyiségeket is kialakítottak. Az újpesti csarnok kifejezetten puritánra sikeredett - ami a rövid idő alatt, állami beruházásból elkészült 3500 négyzetméteres létesítmény javára írandó. Az újpesti jégpálya egyszerű, jól használható létesítmény benyomását keltette a megnyitókor. Egyelőre csak az első ütem készült el, de már így is remekül lehet használni a pályát. Hiányzik még a légtechnika, és a meglévő három nagy öltöző mellé további négyet építenek ki. Ezek a munkálatok nyárra fejeződnek be.

'Negyvenéves álom'

Klikk a képre!
A hétfői eseményen Mesterházy Attila, sporttárca politikai államtitkára adta át a legújabb budapesti sportlétesítményt. A politikus szavai szerint a csarnok jó kiinduló pont, bázis lehet a jégkorongszövetségnek. Az éppen elkészült pályán a hangosítás még akadozott, az avatás azonban kedélyesre sikerült: Mesterházy a nevével ellátott Újpest-mezben végezte el a kezdőlövést az alkalmi kapuba.

Az újpestiek negyven évet vártak a fedett otthonra, és ha már megkapták, gyorsan el is kezdik használni. Joós Zoltán, az UTE jégkorongszakosztályának elnöke az Indexnek elmondta, jelenleg kétszáz igazolt versenyzőjük van. "Az avatással negyvenéves álom vált valóra" - lelkendezett a sportvezető, aki elmondta, a lila-fehérek az újév első napjaiban játsszák első meccsüket új otthonukban, majd Magyar Kupa-döntőt rendeznek január 10-11-én. Egy héttel később, január 19-én pedig Újpest-Fradi...