Natália
-3 °C
8 °C

Kiütötték Akebonót első K1-meccsén

2003.12.31. 16:13
A volt amerikai-focista Bob Sapp az első menet végén ütötte ki a szumóbajnok Akebonót, aki ezzel a meccsel debütált a K1-es sportágban. Sapp most Tysonnal küzdene.
Nem sikerült a 2001-ben visszavonult világklasszis szumós, Akebono bemutatkozása az egyik legdurvább küzdősportban, a K1-ben.

A hawaii születésű birkózó a japán Nagojában csapott össze a korábban az észak-amerikai amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szerepelt Bob Sapp-pel, aki a hárommenetesre tervezett ütközet első felvonásának végén küldte padlóra a 202 cm magas és 210 kilós Akebonót.

A 34 éves volt szumós eleinte érvényesítette testi fölényét, s többször a sarokba szorította Sappet, majd a már régóta jelentős rajongótáborral rendelkező Sapp lábrúgásaival, illetve ütéseivel megrendítette ellenfelét, akinek az orra is elkezdett vérezni. Végül az első három perc lejárta előtt kétszer is kiütötte Akebonót, akinek másodszor már nem sikerült felállnia.

Az összecsapásra több mint 40 ezer szurkoló volt kíváncsi.

"Tyson, te leszel a következő! Akebono elfogadta a kihívásomat, most te jössz" - üzent a győztes az egykori profi nehézsúlyú világbajnok ökölvívónak.

A Bestia becenévre hallgató Sapp, valamint Mike Tyson egy ízben, a szorítón kívül már majdnem szembekerült egymással: egy idei Las Vegas-i tornán kis híján összeverekedtek, ám még idejében sikerült őket szétválasztani.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!