Kis Sándor célba veszi a dobogót a Dakaron

2004.01.12. 15:22
"Kudarcként értékelem a szereplésemet, de az ötvenedik hely környékén állva igen rosszul érezném magam" - mondta a Dakar-rali kiesése előtti legjobb magyar versenyzője, Kis Sándor. A Kis, Czeglédi páros az idei világbajnoki futamokon is rajthoz akar állni, ahol pontszerzés a célkitűzésük.
Kis Sándor a 29. helyen állt a Dakar-rali ötödik versenyapja után, a hatodik szakaszon azonban váltóproblémák miatt fel kellett adnia a versenyt. A hatodik szakaszon egyébként a tizedik helyen haladtak, jelentős összetettbeli előrelépés előtt álltak, amikor fel kellett adniuk.

A két gyári pilóta is váltóhiba miatt esett ki

"Az egyik szemem sír, a másik nevet" - összegezte érzéseit. "Kudarcként kell értékelnem szereplésemet, kiesésemet, de az ötvenedik hely környékén állva igen rosszul érezném magam. Tavaly 48. lettem, így ha egy esetleges motorcsere után újra megszereztem volna azt a pozíciót, nem lettem volna elégedett" - magyarázta.

Kis autóját most szedik szét darabokra, hogy pontosan kitudódjon, mi volt a műszaki hiba pontos oka. "Mivel a gyári csapat két pilótája, McRae és Vatanen autója is váltóhiba mondta fel a szolgálatot, gyanítható: anyaghiba volt a bukás hátterében" - jegyezte meg.

Közel száz éve nem szereztünk vb-pontot

"Az autó küszködött gyerekbetegségekkel, ezen nem is lehetett csodálkozni, hiszen az utolsó pillanatban készült el. A márciusi, tunéziai Világ Kupa-futamig viszont még lehet elég időnk, hogy felkészüljünk, és jó helyezést érjünk el. Egyszámjegyű helyezést szeretnénk elérni, pontokat akarunk szerezni. Annál is inkább, mert vb-pontot utoljára 1907-ben szerzett magyar versenyző. Épp itt lenne az ideje megtörni ezt a rossz szériát" - vette át a szót pilótától navigátora, Czeglédi Péter.

A távolabbi esélyekkel kapcsolatosan Kis kifejtette, hogy tíz évre terveznek előre, és ebben az időszakban dobogóra szeretne állni a Dakaron. Valamennyi azt megelőző verseny a felkészülést szolgálja.

Közel állt a csődhöz a Dakar

"Sok dolgunk lesz, de merünk nagyot álmodni" - hangsúlyozta. Arra amúgy nem lát lehetőséget, hogy ő legyen a gyári csapat pilótája - "oda sztárok kellenek" -, de a Nissan első holdudvarába akar tartozni. Dobogós esélyeit arra alapozza, hogy akikkel sokáig versenyben volt, ők biztosan haladnak az első tíz hely valamelyike felé.

A versenyről elmondta: szerinte nem nehezebb az idei a tavalyinál, az utólag beiktatott szabad hétvégére viszont nagy szükség volt, mert ha a versenyzők még bírták is volna a megterhelést, a logisztika, a szervizkamionok azonban képtelenek voltak tartani a lépést. "Közel állt a csődhöz a futam, legalább harmincan álltak a kiesés szélén" - jelentette ki. Kis Sándor nem tagadta, kezdi elveszíteni a sportértékét a Dakar.