Véget ért Kapros menetelése

2004.01.25. 11:18
Egy óra nyolc perces csatában, két szettben kapott ki Kapros Anikó a kolumbiai Fabiola Zuluaga ellen az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében. A magyar lány így is jelentős lépést tesz előre a világranglistán, és 12 millió forinttal lett gazdagabb.
Az Austral Openen a juniorok között három éve egyéniben és párosban is győztes Kapros Anikó idén először a felnőttek között is hallatott magáról, hiszen három győztes meccs után a nyolcaddöntőbe került. Sorrendben: a tizedik Petrovát, és a hazai pályán játszó Stosurt két sima szettben, Mandula Petrát ugyanakkor heroikus csatában verte, a döntő szettben 12:10 arányban.

Kapros sérült térddel vette fel a harcot

A találkozó után sejteni lehetett, hogy a maratoni csata sokat kivett Kaprosból, akinek a térde is megroppant a majd háromórás küzdelemben. Kapros ettől függetlenül bízott abban, hogy képes regenerálódni, és a verseny 32. kiemeltje ellen folytatja kiváló sorozatát.

A salakon jobb eredményeket felmutató Zuluaga, aki eddig csupán a második fordulóig jutott el Melbourne-ben magyar idő szerint vasárnapra virradóra jó napot fogott, és lényegében esélyt sem hagyott a magyar lánynak.

Zuluaga a hálónál jobb volt

Az első szettben még nem látszódott annyira a fölénye, hiszen ő is sokat hibázott, ám tíz nyerő ütése volt, és erre Anikó mindössze néggyel tudott válaszolni. A dél-amerikai kétszer használta ki breaklabdáját - igaz öt lehetősége volt, Kapros ugyanakkor beütötte azt az egyet, amit kiharcolt -, a hálónál pedig kifejezetten otthonosan mozgott, egyszer rontott csupán.

A folytatásban Kaproson végérvényesen kijött a fáradság, az adogatásai leromlottak, egyre többet hibázott, Zuluaga szervái viszont feljavultak, így könnyedén, 6:2-re hozta a játszmát, egyszersmind a mérkőzést is.

Harminc helyet is előreléphet a ranglistán

Kapros a 78. helyről ennek ellenére jelentős ugrást tehet előre a ranglistán, akár harminc helyet is előreléphet. Élete legnagyobb sikere mellett élete legnagyobb pénzdíját is most söpörte be, hiszen sikerét 12 millió forintnak megfelelő ausztrál dollárral honorálták a szervezők.

Eredmények:
Zuluaga (kolumbiai, 32.)-Kapros Anikó 6:4, 6:2
Henin-Hardenne (belga, 1.)-Santangelo (olasz) 6:1, 7:6 (7-5)
Mauresmo (francia, 4.)-Molik (ausztrál) 7:5, 7:5
Davenport (amerikai, 5.)-Zvonarjeva (orosz, 11.) 6:1, 6:3
férfi egyes:
Roddick (amerikai, 1.)-Schalken (holland, 16.) 6:1, 6:2, 6:3
Agassi (amerikai, 4.)-Srichaphan (thaiföldi, 13.) 7:6 (7-3), 6:3, 6:4
Grosjean (francia, 9.)-Ginepri (amerikai, 32.) 6:4, 3:6, 6:4, 6:1
Szafin (orosz)-Blake (amerikai) 7:6 (7-3), 6:3, 6:7 (6-8), 6:3