Gyurcsány: Az ország több felelősséget vár a MOL-tól

2004.02.10. 17:54
A Parlament ifjúsági és sportbizottsága kedden meghallgatta a MOL pénzügyi igazgatóját, a belga Michel-Marc Delcommune-t a vállalat szponzorációs stratégiájáról. A MOL január eleji döntése szerint elállt Baumgartner támogatásától, ugyanakkor előnyben részesítette a horvát futball-válogatottat. A sportminiszter és az ellenzéki képviselők is bírálták a negyedrészben állami tulajdonú céget.
A MOL Rt. elsősorban pénzügyi, üzleti és nem pedig érzelmi alapon állítja össze sporttámogatási rendszerét, a cég azokat a befektetéseket részesíti előnyben, ahol főtámogatóként, vagy kizárólagos szponzorként segíthet - foglalta össze az részvénytársaság szponzorációs üzletpolitikáját Michel-Marc Delcommune pénzügyi igazgató az ifjúsági és sportbizottság meghallgatásán.

Ne legyen ellenpélda

Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter az ülés kezdetén arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a MOL Rt. valami mellé áll, akkor az példaértékű, és más cégeket is hasonló magatartásra sarkall, viszont ez ugyanígy igaz ellenkező előjellel is.

A meghallgatás legfontosabb előzménye, hogy a MOL Rt. január elején csökkentette Baumgartner Zsolt támogatását - így veszélybe került a versenyző Forma-1-es szereplése -, illetve a magyar válogatottal a világbajnoki selejtezőben rivális Horvátország labdarúgó szövetségével kötött szponzori szerződést.

Gyurcsány: tekintsen a cég messzebbre

"Az ország több felelősséget vár a MOL Rt.-től a hazai szempontból fontos sportkérdésekkel kapcsolatban" - mondta a sportminiszter. "Tekintsen a cég messzebbre a saját érdekeinél, mert Magyarország is messzebbre tekint, az üzleti mellett erősek a társadalmi szempontok is" - tette hozzá.

Bakonyi Tibor, a sportbizottság elnöke hangsúlyozta: magyar szemszögből nem az a fájó, hogy a jelentős részben hazai tulajdonú olajipari cég egy másik országban támogatja a sportot, hanem az, hogy ezt a horvát futballal teszi ezt, amely jelen esetben a vb-selejtezőkön közvetlen riválisa a magyar labdarúgásnak.

MOL: az adományozás és támogatás közötti különbség

Delcommune beszámolójában elmondta, hogy a MOL Rt. megérti a magyar társadalom csalódottságát, amiért például változtattak Baumgartner támogatásán.

"Ugyanakkor tudni kell, hogy a Forma-1-ben szokatlanul magasak lettek a költségek és azt, hogy mire költjük a pénzt, a részvényesekkel is teljes mértékben el kell fogadtatnunk" - magyarázta a pénzügyi igazgató. "Ha a gazdasági előny nincs meg, akkor nem támogatásról, hanem adományozásról van szó, márpedig a Forma-1, de a sport egyéb területe sem a jótékonyságról szól. Ami a horvát labdarúgó-válogatott támogatását illeti, a MOL Rt. egyértelmű üzleti célja, hogy ismertté váljon Horvátországban is, ehhez keresett fórumot és ennek a törekvésének leginkább a nemzeti csapat felelt meg, amely a közép-kelet-európai régióból egyedüliként jutott ki a júniusi, portugáliai Európa-bajnokságra" - összegzett.

Újhelyi is aggódik

Újhelyi István, a sportbizottság MSZP-s alelnöke aggodalmát fejezte ki, hogy a olajcég lépése precedenst teremt és más befektetők is hasonló módon gondolkodnak majd a hazai sporttámogatást illetően. Gémesi György MDF-es alelnök viszont kétségét fogalmazta meg, hogy a bizottságnak ezzel a kérdéssel ilyen formában foglalkoznia kell.

"Elmúltak azok az idők, hogy a sportbizottság beidézze egy cég képviselőjét és beszámoltassa, mindez nem bizottsági feladat" - mondta az ellenzéki politikus.

Gémesi: a sportminiszter jogtalanul írt alá

Gémesi szerint a sportminiszter és a bizottság mindezzel más fontos kérdésekről - sporttörvény, olimpiai támogatások - kívánja elterelni a szót. Felvetette, hogy a sportminiszter jogtalanul írta alá Baumgartner 4 millió dolláros támogatását, ami ráadásul feleslegesnek bizonyult, mivel a pilóta menedzsmentje és a család hosszú hetek tárgyalásait követően hétfőn arra az elhatározásra jutott, hogy megköszöni a magyar kormány korábban felajánlott segítségét, de nem kívánja azt igénybe venni. Nehezményezte azt is, hogy a magyar állam egy, a későbbiekben aláírásra kerülő szerződés alapján 60 millió forintos támogatást nyújt Baumgartnernek a Hungaroring Rt-n keresztül.

Füleky András, sportügyekért felelős helyettes államtitkár válaszában hangsúlyozta: a 60 millió forint nem állami pénz, hanem a Hungaroging Rt. által nyújtott támogatás, amelynek megtérülésével kapcsolatban a cég jelezte, hogy Baumgartner Magyar Nagydíjon való szereplése miatt már most hatalmas az érdeklődés a futam iránt. Ennek hozadéka jelenti a befektetés megtérülését a Hungaroring Rt. számára.