Judit
-2 °C
8 °C

Ónodi Henriettára büszkék az amerikai gyerekek

2004.02.11. 14:13
Észrevétlenül lopózott a szurkolók szívébe kedvességével, utánozhatatlan mosolyával. Ónodi Henrietta néhány mozdulatával örök életre fogadtatta el magát. Hódolója lett Göncz Árpád köztársasági elnök, tiszteletbeli unokájává fogadta, az olimpia idején egy kis spanyol falu, amelyik névtáblája alá az ő életnagyságú fotóját tűzte ki, tavaly nyár óta pedig az amerikai Minneapolis, ahol választottjával él.
Munkatársunk Képes Sportban megjelent írása.
- Tudja, hogy meglepett?

- Tényleg? Mivel? Valami rosszat tettem, amiről nem tudok?

- Ó, nem, a korábbi nyilatkozatai alapján az a kép alakult ki bennem, hogy nem igazán szeretne a tornával foglalkozni, most mégis egy minneapolisi tornacsarnokban értem utol. Ennyire hiányzott a sportág?

- Több mint húsz éven át tornásztam, az életem volt, ennek az időszaknak nem tűnhetnek el a nyomai. Az egyetemi éveim alatt, és amikor marketinggel foglalkoztam, akkor is odafigyeltem a tornára, böngésztem a magyar híreket az interneten. Nem ábrándultam ki belőle, nem utáltam meg soha. Csak akkor jobban törődtem a munkámmal, a fontossági sorrend első helyén az állásom szerepelt, de a költözésünk után már az edzősködés tölti ki a délutánjaimat.

- Költöztünk?

- Bizony, elhagytuk Miamit a párommal.

- Férjhez ment?

- Igen, tavaly júniusban.

- Erről még nem is hallottunk.

- Mert nem is tudnak sokan róla otthon, nem volt világraszóló lakodalom. Beleszerettem Jimbe, és úgy éreztem, hogy harminc felé közeledve elérkezett az ideje, hogy feláldozzam önállóságomat.

- És ki a titokzatos Jim?

- Ő Jim Haley, egy volt válogatott öttusázó. '94 óta ismertük egymást - te jó isten, immár tíz éve -, még a San Antonio-i egyetemi éveim alatt lettünk barátok, kedveltük meg egymást. Aztán a Salt Lake City-i téli olimpián újra találkoztunk, napról napra kerültünk közelebb egymáshoz, és így lett szerelem a kapcsolatból. Azóta vele élek. Voltaképpen a tanulmányai miatt hagytuk el a napfényes déli várost, és jöttünk fel ide, északra, Minneapolisba. Jim kiropraktikus iskolát végez, és ha minden jól megy, hamarosan diplomát szerez. Errefelé egy csontkovácsnak egyetemi, doktori végzettség kell, mindenen át kell esnie, amin az orvostanhallgatók átesnek. Boncolás, asszisztálás, nem is sorolom. Ő éppen most teszi le - gyorsítottan - a vizsgáit.

- Ön pedig bejelentkezett a közelben lévő tornaklubhoz, mondván állást szeretne?

- Nem, a debreceni vb-n találkoztam régebbi ismerőseimmel, a Deli-házaspárral, akik a városban oktatják a tornát. Kapóra jött, hogy akkor találkoztunk és beszélgettünk, ők azonnal segítettek rajtam. Nem is gondolkodtam sokáig az ajánlatukat hallva, hiszen korábban is foglalkoztam már gyerekekkel, és nagy kedvem volt hozzá újra. A szakértelmemet pedig - szerencsére - nem kérdőjelezték meg.

- Ugorjunk vissza egy kicsit az időben. Ha jól tudom, 2001 nyarán szerzett diplomát, és az Olimpikonok Világszövetségénél kezdett dolgozni.

- Így van. Elfogadtam a szervezet miami irodájának állásajánlatát, és életemben először - hatalmas lelkesedéssel és ambíciókkal - munkába álltam. Az iskolaprogram felelősének neveztek ki, és igazán élveztem.

- Mivel foglalkozott?

Pályaíve
Alig múlt tizenöt éves, amikor berobbant a világ élvonalába. A '89-es stuttgarti világbajnokságon ötödik lett gerendán, majd még ugyanabban az évben a brüsszeli Európa-bajnokságon a magyar női tornasport első aranyérmét szerezte. Tökéletesen kivitelezett felemáskorlát gyakorlatával elkápráztatta a közönséget. Talajon emellett bronzérmet nyert. Egy évre rá Athénban harmadik lett az egyéni összetettben és talajon is. A '91-es indianapolisi vb-n ugrásban jeleskedett, ezüstérmet nyert, a '92-es párizsi vb-n viszont már nem talált legyőzőre. Teljesítménye előre jelezte, hogy az ugrás lesz az a versenyszám, amelyikben az olimpián is komoly babérokra pályázhat. Barcelonában el is érte élete nagy célját, aranyérmes lett. Az ugrás fináléjában 9.925-ös pontszámot érdemelt ki. Ezzel olyan magasra tette a lécet, hogy csak az utána következő román Lavinia Milosovici volt képes behozni, így mindketten ott állhattak a dobogó legmagasabb fokán. Talajon is kettőjük között dőlt el a versengés, és a román öt századdal nyert, miután a maximális tíz pontot kapta. Az olimpia után átmenetileg visszavonult, de az atlantai játékokra még felkészült, és hasznos tagja volt a kilencedik helyezést szerzett csapatnak.

- Az Egyesült Államokban ez a program segítette elő az iskolákban az olimpiai eszme széleskörű népszerűsítését. Így nevelik a sportra gyerekkorban a tanulókat, hogy találják meg számításukat, érjenek el sikereket életükben, még ha nem is lesznek kiváló sportolók. Ha hangzatosan akarok fogalmazni, akkor azt mondom, az életükben, bármerre is vigye a sorsuk, legyenek olimpikonok, vagyis legyen a tudásuk kimagasló! Ennek a kezdeményezésnek volt egy marketing része is, ennek szervezése volt a feladatom. Persze emellett sok minden mással is foglalkoztunk, a legutóbbi téli olimpián az Olimpikonok Világszövetségének égisze alatt vehettem részt.

- Ez az olimpia pedig, a harmadik, ahogy említette, a magánéletében bizonyult sorsdöntőnek.

- Ahogy mondja.

- Az előző munkáját szerette, de kedvét leli-e a mostaniban?

- Abszolút! Nyolc-kilenc éves gyerkőcökkel foglalkozom, lehetnek hetvenen-nyolcvanan, néhányukon látszik, hogy tehetségesek, de a többség csak hobbiszinten gyakorol, bár állami versenyekre járnak. Ebből adódóan nem is vagyunk olyan kemények, mint otthon, sokkal családiasabb a hangulat, ennek ellenére már jó párszor el kellett ordítanom magam, mert nagyon szörnyű volt miket műveltek jókedvükben a gyerekek.

- Bocsásson meg, de oly' nehéz elképzelni, amint kiabál.

- Ez a szakma ezzel jár, és mit mondjak, igen hatásosan emelhettem fel a hangomat, mert utána komoly fegyelem lett a teremben napokon keresztül.

- Tudják a gyerekek, hogy olimpiai bajnok az edzőjük?

- A gyerekek is, a szülők is. Szerencsére nem kellett különösebben bemutatkoznom. És tudja, mi esik igazán jól? Amikor egy-egy versenyen dicsekednek velem a növendékeim, hogy az én edzőm olimpiai bajnok volt ugrásban. Vannak az életben felemelő pillanatok, hát az enyémhez most ez is hozzátartozik. Titkon abban is reménykednek, hogy a pontozók majd szemet hunynak az apróbb hiányosságaik felett, de ez nem jellemző.

- Számomra úgy tűnik, gyorsan kialakult a hivatástudat önben, hiszen ismereteim szerint ma ünnepnap van az Államokban, mégis dolgozik.

- Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy az eddigi életem alapján maximalista vagyok, mert hiszek benne, hogy csak így éri meg bármit is csinálni. Amúgy pedig szombaton rendszerint edzést tartok, de előfordul, hogy vasárnap magánórákat adok, így nincs megállás. Persze a torna mellett másra is jut időm, hirdetéseket vizslatok, tájékozódom, mert a marketinges végzettségemet sem szeretném veszni hagyni.

- A tornából a marketing, a marketingből a torna hiányzik?

- Úgy valahogy. Igen, talán így szólna a helyes megfogalmazás.

- Milyen körülmények között él?

- Egy kertvárosi társasházban élünk azzal a családdal, akiktől béreljük, de természetesen nem velük együtt, hanem külön. A lakásunk nem túl nagy, két hálószoba van benne, világos nappali. Hangulatos, hamar a szívemhez nőtt, csak errefelé egy kicsit hideg van.

- Mennyire?

- Kicsit nagyon. Olykor nincs kedve kimenni az embernek az utcára, mert mégiscsak a csontig hatol az a mínusz tizenöt fok. Itt, a Nagy tavaktól nem messze ráadásul nem is olyan rövid a tél, bár ezt még csak hallomásból tudom, mert az első telemet most fogom eltölteni itt.

- A szavaiból úgy érzem, nem az utolsót.

- Az biztos, már csak az egyetem miatt is, de hogy aztán meddig maradunk itt, azt nem tudnám megtippelni sem. Minden a páromtól függ. A terveink között egy magánrendelő megnyitása szerepel, amiben jómagam is szívesen részt vállalnék. Talán a végzettségemet jól tudnám kamatoztatni. Aztán persze jöhetnek a gyerekek.

- Nem tudom, feltűnt-e önnek, Magyarországról nem is beszélt eddig.

- Megtaláltam itt a helyem, felszabadult lettem, már nincsenek béklyóim, most már biztos: letelepedek Amerikában, pedig még csak kettős állampolgár sem vagyok. Volt olyan, szerencsére nem hosszú periódusa az itt tartózkodásomnak, amikor minden idegesített, ami körülvett, de úgy érzem, mostanra sínre került az életem. Amikor abbahagytam a tornát, új életet kezdtem, véglegesen kiléptem egy burokból, ami körülölelt és megvédett. Alkalmazkodnom kellett a megváltozott viszonyokhoz, és kár tagadni, nem mindig ment könnyen. Most kiegyensúlyozott vagyok, átestem a holtpontokon, pedig volt néhány. Az egészségemre, a táplálkozásomra is figyelnem kellett, a pajzsmirigy-problémáim miatt, de mivel azt eltávolították, most minden rendben velem. Remélhetőleg még így lesz egy jó darabig. Magyarország? Az édesapámmal, aki már sajnos hat éve halott, megálmodtunk egy sportcentrumot, az elsőt Békéscsabán, de a tervek a betegsége és a halála miatt zátonyra futottak. Az emlékére folytattam egy darabig, aztán beláttam, egy ilyen létesítmény építését, vezetését Amerikából lehetetlen kivitelezni. A telket is eladtam. Mint minden egészséges embert, engem is elfog olykor a honvágy, de mondom: most megtaláltam a helyem, beleálltam végre szökkenés nélkül egy ugrásba.

- Nosztalgiázni szokott?

- Nem hinném, hogy itt lenne az ideje. Szívesen részt veszek élménybeszámolókon, de amikor egyedül vagyok otthon, nem forognak a gondolataim a barcelonai dobogó körül. Ám érdekes, hogy álmaimban visszatért a békéscsabai tornaterem, meg Julika néni. Legutóbb például nagyon leszidott, mert nem álltam időben a sorba. Hiába ágáltam, hogy én már visszavonultam, nem hitt nekem. Aztán meggyőzött, beálltam a sorba, majd odaléptem a szerekhez, és nekifogtam a gyakorlatoknak. Julika néni még mindig képes rávenni a tornára.