Visszavonul az ötszörös Tour-győztes

2004.03.01. 18:00
Az év végén befejezi pályafutását Lance Armstrong. Az ötszörös Tour de France-győztes akkor is visszavonul, ha idén nem nyeri meg a francia körversenyt.
Tavaly egymás után ötödször nyerte meg a világ leghíresebb és legkeményebbnek tartott kerékpáros körversenyét, a Tour de France-t Lance Armstrong. Az amerikai kerekes ezzel egy elitklub tagja lett, ráadásul csak a spanyol Indurainnak sikerült hozzá hasonlóan megszakítás nélküli sorozatot produkálni.

A harmincegy éves Armstrong idén arra készül, hogy újra diadalmaskodjon a Touron, egyedülálló csúcsot felállítva ezzel. Most úgy tűnik, ez lesz az utolsó esélye, ugyanis kijelentette, az év végén abbahagyja az aktív versenyzést.

"Érzem, lassan eljön az idő, amikor meg kell állni. Azt hiszem, egy év múlva már nem fogok tréningezni. Egyre nagyobb a teher a vállamon. Azért jó lenne, ha a Tour-sorozatom nem szakadna meg" - mondta a The Times-nak adott nyilatkozatában. Armstrong akkor is valószínűleg így dönt majd, ha júliusban nem sikerülne sorozatban hatodik alkalommal megnyernie a francia körversenyt.

Minden idők egyik legjobb országúti kerékpárosa nem csak eredményeivel hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy egyedülálló sorozatát súlyos betegség után vitte végig. Armrstrong szervezetében 1996-ban daganatot fedeztek fel, és nem sok esélyt adtak gyógyulására.

A klasszisnak magánéletében tavaly kudarcot kellett elkönyvelnie, elvált feleségétől. Az év elején Armstrong jelentette be, válni akar, majd végül neje döntött a külön élet mellett.