A kosárlabda Euroliga négyes döntőjének küszöbén a PVSK

2004.03.02. 23:02
A női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének első meccsén fantasztikus játékkal, egy ört perces gólínség ellenére is győzni tudott a Pécs együttese az esélyesebbnek tartott Bourges otthonában, így a négyes döntő küszöbére érkezett. A két győzelemig tartó párharc második összecsapását pénteken rendezik a baranyai megyeszékhelyen. A másik résztvevő, a Sopron szintén francia ellenféllel mérkőzött, de az Orsinak nem sikerült a bravúr.
Bár a magyar csapatok reménykedtek, hogy a Jekatyerinburg amerikai játékosainak útlevél-hamisítási botránya miatt nem a jóval esélyesebbnek tartott francia élcsapatok ellen játszanak a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében, a FIBA döntés értelmében a PVSK a Bourges otthonában veselkedett neki a két nyert mérkőzésig tartó párharcnak.

Eddig a Bourges volt a mumus

A Sopron nyolcasában első helyen végző Bourges az elitsorozat kieséses szakaszában már háromszor ütötte el a Pécset a továbbjutástól. Kétszer akadályozta meg a Rátgéber-társulat legjobb négy közé jutását, egyszer pedig éppen a Final Fourban, az elődöntőben verte el Iványiékat. A papírforma most sem a magyar csapat mellett szólt, igaz, ez a Bourges már nem a régi sztáregyüttes.

A Pécs fantasztikusan kezdett, folyamatosan húzott el a franciáktól. Az első tíz percben Tranquilli villogott, és gyorsan tízpontos lett a magyar előny. Károlyiék folytatásban sem engedték közelebb a Bourges-t, amelynek játékosai sokat hibáztak. A játékrész hajrájában Iványi egy jól kijátszott támadás végén hárompontos kosarat szerzett, és hatalmas, tizenhét pontos volt már a PVSK előnye (25-42). A franciákat csak távolról engedték dobni a pécsiek, és erőszakos védekezésüknek köszönhetően rendre labdákat szereztek.

Öt perc pécsi gól nélkül

A nagyszünet után feljavultak a hazaiak védekezésben, és megérezték, lehet keresnivalójuk. Minden bejött a franciáknak támadásban, amikor nem találtak be, akkor pedig hozzájuk kerültek a kipattanó labdák. A Bourges nyolc pontra jött fel, (34-42), és már öt perce tartott a PVSK gólínsége. Kellerék ezután állandósítani tudták tíz pont körüli előnyüket, (35-45), a vége azonban az Alicia Poto révén megújuló házigazda szorossá tette az állást.

Az utolsó játékrészben az ex-soproni ausztrál ott folytatta, ahol abbahagyta, a Pécs pedig ugyanolyan gyengén kezdte ezt a negyedet, mint az előzőt. Poto triplájával már csak öt pont volt a differencia, és a játékvezetők minden vitatott szituációban a Bourges javára ítéltek. (49-53) A PVSK nagyon rossz százalékkal értékesítette kísérleteit, meg is remegtek a kezek, ekkor azonban jött Iványi, és aki mert dobni, és már hat volt közte. (49-55) Egy hárompontossal hiába közelítettek vészesen a franciák, Branzova szintén kinti dobással válaszolt. Szakács is triplával operált, így az utolsó percre hétpontos előnnyel vágtak neki a vendégek, és nagyon okosan játszva megtartották vezetésüket.

Karnyújtásnyira a Final Four

A Pécs 62-58-as sikere azt jelenti, hogy a pécsi, második mérkőzésen Rátgéber László együttese 2001 után ismét kivívhatja a döntőbe jutást. Ebben az esetben a dél-dunántúli városnak nagy esélye lenne a Final Four megrendezésére. Feltéve, ha a Sopronnak nem sikerül a bravúr a Valenciennes ellen.

Jól küzdött a Sopron

Iványiék még fantasztikus győzelmüket ünnepelhették, amikor néhány száz kilométerrel északabbra az itthoni vereségüktől őket néhány napja megfosztó Sopron is nekivágott a negyeddöntőnek. Az Orsi nehezebben emésztette meg a Jekatyerinburg-botrányt, mivel az oroszok kizárása esetén csoportjuk második helyén végezve az elődöntőért ők küzdhettek volna kedvezményezettként - a Péccsel.

A Valenciennes kezdett jobban, az első játékrész hajrájában már tíz pont is volt a franciák előnye. Ekkor Zakaluzsnaja tartotta a lelket a vendégekben, (18-10), majd a folytatásban az orosz légiós pontjaival és a szlovák Vesel triplájával már három pontosra csökkentette hátrányát az Orsi. (18-15) A második negyed folyamán is tartotta a lépést a Sopron (27-23), Kovacevic és Vajda vitték hátukon a csapatot, és bár kissé távolodott ellenfelétől (34-28), sikerült egy pontnyira is megközelíteni a franciákat. A fordítás nem jött össze, de az ötpontos félidei differencia is bíztató volt.

A második húsz perc elején sem szakadt le Natalia Hejková együttese a Valenciennes-ről, (40-38), de ezt követően nyolc pontot dobott válasz nélkül a házigazda, és tízpontos különbséget harcolt ki. (48-38) Mindkét oldalon sok volt a hiba, így még jobban a francia együttes sem tudott elhúzni. A befejező szakaszban újra csak öt egység (59-54) volt a két csapat között, de Lawson és Feaster ismét tíz fölé mozdította a soproniak hátrányát.

Az Orsi az utolsó percig kiválóan küzdött, de hiába csökkentette a különbséget, (65-54), megingatni nem tudta Wauterséket, így a kedd második magyar szenzációja elmaradt. A 80-68-as vereség után folytatás szintén pénteken, Sopronban, ahol a hazaiak számára a tét a túlélés, a harmadik összecsapás lehetősége lesz.

Női kosárlabda Euroliga, negyeddöntő, első mérkőzések
CJM Bourges (francia) - MiZo-Pécsi VSK 58-62 (15-23, 11-19, 15-7, 17-13)
Pontszerzők: Dumerc 15/3, Grgin-Fonseca 12, Drljaca 8, Godin 8, Poto 5/3, Marcauskaite 4, Ndongue 4, Dijon 2, illetve Branzova 15/3, Iványi 12/3, Keller 10, Tranquilli 8, Károlyi 7/3, Ambrus 6, Szakács 4/3

US Valenciennes (francia) - Euroleasing-Orsi Sopron 80-68 (18-10, 20-23, 15-10, 27-25)

VBW Gdynia (lengyel) - Aix-en-Provence (francia) 79-49

A Brno (cseh)-Jekatyerinburg (orosz) párharc a nemzetközi szövetség vizsgálata miatt csak jövő kedden kezdődik meg.