Újabb gondok az athéni kajakospályával

2004.03.17. 11:28
Az athéni nyári olimpián jogos a reményünk arra, hogy a legtöbb aranyérmet az evezős illetve a kajak-kenu pályán szerzi a magyar küldöttség. Ezért is kísérik megkülönböztetett figyelemmel a szakemberek a pályáról érkező híradásokat, valamint az ismétlődő problémákat. Az evezősök előolimpiáját a szél miatt szakították félbe, a kajakosok Világkupa-versenye egyelőre nem ismertetett okok miatt kerül halasztásra.
A házigazdák kérésére a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) egy hónappal elhalasztotta a május 7-9-re kiírt athéni Világkupa-viadalt, amelyet az augusztusi olimpia sportági versenyeinek otthont adó szkiníászi regattaközpontban rendeztek volna meg. A görögök és az ICF illetékesei csak annyit közöltek, hogy bizonyos problémák merültek fel a pályával, de hogy ezek milyen természetűek, azt nem hozták nyilvánosságra.

A magyar küldöttség tesztelni kívánja a pályát

A döntés értelmében így június 4. és 6. között bonyolítják le a VK-fordulót, az eredeti tervek szerint éppen ekkor került volna sor Szegeden a sorozat egyik állomására. A magyar szövetség azonban a kedvezőtlen időpont és az ebből következően kevés nevezés miatt lemondta a rendezést.

"Számunkra kedvező ez a halasztás, hiszen májusban nem indultunk volna, júniusban viszont elképzelhető, hogy részt veszünk az athéni Világkupa-viadalon. A tervem az, hogy a június elején, tehát a poznani Európa-bajnokság után már biztos olimpiai csapattagnak tekinthető kajakosokkal és kenusokkal nevezünk a versenyre, a többiekre egy héttel később még vár egy ötkarikás válogató, így ők akkor itthon maradnak" - mondta Angyal Zoltán, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember hozzátette: a részvételről még egyeztetnie kell az edzőkkel, a végleges döntés ezután születik meg. A poznani kvalifikációs Eb-re május 21. és 23. között kerül sor.

Hetven-nyolcvan centis hullámok

Az athéni kajak-kenu pálya egy volt reptér helyén épült fel, a tengertől egy domb választja el, ami nem védi meg a széltől. "A pályán szinte mindig lengedez a szellő, ám nem ritkán hatos, sőt hetes erősségű széllel egyszersmind hetven, olykor nyolcvan centis, tarajos hullámokkal kell számolni, ami még Sydneyt is felülmúlja, és tönkreteszi a versenyt. Én még ilyet nem láttam, csak nyílt vízen" - árulta el tapasztalatait az Indexnek Grand József, aki ott lehetett az előolimpián, hiszen a cége telepítette az időmérő műszereket és a bójákat.

Magasabb hajók készülnek versenyzőinknek

"A tengerről érkező szél harminc fokos szögben, körülbelül ötszáz méterrel a cél előtt csapódik a pályára. Mindez azért kellemetlen, mert baloldalról, és hátulról éri a versenyzőket. Az evezősök előversenye félbe is szakadt" - emlékezett vissza.

A kapitány sem tagadta, hogy fél a széltől. "A hajógyártónktól azt kértük, hogy próbáljanak a hullámzásnak jobban ellenálló hajófajtát gyártani, de nem is érte őket váratlanul a kérésünk, már készülnek rá. Mi pedig nem tehetünk mást, minthogy készülünk magunk is, a viharba persze nem zavarhatjuk ki a versenyzőket a vízre, de a kisebb hullámzásnál igenis gyakorolni kell. Jobb félni, mint megijedni" - összegzett.

A magyar kajakosok Sydneyben az éremtáblázat élén végeztek négy arany-, két ezüst-, és egy bronzérmükkel, ez a teljesítmény ezúttal is megismételhető, feltéve, ha az időjárás közbe nem szól.