Huszonnyolc évesen vonul vissza a világbajnok

2004.03.25. 14:08
A világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Rédei Kata nagyot csalódott a vízilabdában: indokás nélkül hagyták ki az olimpiára készülő keretből. Tizennyolc éve pólózott, most azonban visszavonul, noha kora alapján még játszhatna. Rédei most azt mondja, vizet jóideig csak pohárban kíván látni.
A magyar női vízilabda-válogatott február végén, az imperiai olimpiai kvalifikációs torna megnyerésével vívta ki a jogot, hogy ott lehessen az athéni olimpián. A szövetségi kapitány, Faragó Tamás néhány nap múlva megjelölte, kikkel kezdi az olimpiai felkészülést, a húszas keretből pedig kiszorult a világ- és Európa-bajnok Rédei Kata.

Egyszer már lemondta a válogatottságot

Rédei - kisebb-nagyobb megszakításokkal - 2000 óta játszik az olaszországi Palermóban, emellett a válogatott állandó emberének számított éveken keresztül, azt leszámítva, hogy egy Eb-t és egy Világkupát kihagyott. "A tavalyi Eb előtt személyes okokból lemondtam a válogatottságot, a világbajnokság előtt azonban úgy döntöttem, hogy mégis felkészülök, mert imádom ezt a sportágat. Ez az életem. Vissza is kerültem a csapatba" - magyarázta.

A világbajnokságon a társulat a csalódást jelentő ötödik helyet szerezte meg. Az olimpiai selejtezőre készülődő csapatban viszont már nem kapott helyet, majd Faragó jelezte, hogy később sem számít rá.

Az újságból tudta meg, hogy nem veszik számításba

"Megdöbbentő volt, hogy az újságból kellett megtudnom, nincs tovább, hogy a kapitány nem velem képzeli el a jövőt. Talán érdemeltem volna annyit, hogy felhív és elmondja: új csapatot építek, és a korod vagy a képességeid miatt már nem veszlek számításba, a fiatalok jobbak" - mondta Rédei elkeseredetten.

A huszonnyolc éves pólós úgy véli, valóban vannak nála jobb képességű, és "összetettebb" játékosok - bár neki is vannak igen értékes tulajdonságai -, és hogy posztja, az állóbekk háttérbe szorul a mostani vízilabdában. "Ha végigcsinálom a felkészülést, és nem utazhatok ki az olimpiára, az nem viselt volna meg, mert arra nézve vannak reális okok. Ám, hogy a húszas keretbe se kerülök be, az padlóra küldött" - jelentette ki.

Csapat nélküli játékos jelenleg

Kivált, hogy az ő személyisége, humora a nehéz pillanatokban olykor összefogta a csapatot. A kapitány indokairól nem kívánt nyilatkozni Rédei Kata, nem akarta feltépni a korábbi sebeket. "Volt az ő verziója, és az enyém" - mondta szűkszavúan.

"Jelenleg nincs csapatom. Itthon negyvenezer forint kellett volna fizetnem a játékjogomért. Úgy, hogy egy vasat sem kaptam eddig a szövetségtől vagy a kluboktól, ösztöndíjakból éltem" - állította. "Azt hittem, tárt karokkal várnak itthon palermói száműzetésem után, hogy egy világbajnoknak mégiscsak hagynak lehetőséget, de nem így történt" - fejtette ki a medencét elhagyó Rédei. (Az olasz klubnál a csapat rossz szereplése miatt őt kiáltották ki bűnbaknak, ezért bontották fel szerződését.)

Nagyon megkeseredett

A játékos tervei között az szerepelt, hogy az olimpia után fejezi be aktív pályafutását, így most ezt néhány hónappal korábban kell megtennie. "Abbahagyom, mert nagyon megkeseredtem. Nem látom a kiutat. Furcsa, hogy a tévén keresztül kell szurkolnom a lányoknak, de megteszem. Addig pedig jobb híján munkát keresek. Szakedzői diplomám van, most kiderülhet mennyit ér. Emellett a média felé kacsintgatok" - összegzett.