Egy bravúr, egy kötelező a női kézi BL-ben

2004.04.01. 11:06
A Dunaferr nagy bravúrt végrehajtva győzni tudott az eddig százszázalékos orosz Lada Togliatti otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája 3. fordulójában, az A-csoport rangadóján. A D-jelű négyesben a Ferencváros hazai pályán könnyedén hozta a kötelezőt, és szintén nagy lépést tett a továbbjutás felé.
Németországi döntetlennel és hazai - a Valencia elleni - győzelemmel rajtolt a női kézilabda Bajnokok Ligájában a Dunaferr együttese. A Trier elleni 24-24 még pontvesztésként volt elkönyvelhető, a spanyol bajnok ellen azonban már helyenként kiválóan játszva, magabiztosan nyert Kiss Szilárd csapata.

A rangadó első két gólját a hazaiak szerezték, ezt követően viszont Radulovics révén fordított a Dunaferr. Az előnyt annak ellenére sikerült sokáig megtartania, hogy a 3. percben Bohusnak kifordult a bokája, és csak negyedórával később térhetett vissza. A 22. percben már 11-8-ra elhúzott a magyar bajnok, de a szünet előtt a bírók két vendégjátékost is kiállítottak, és a Togliatti ezt kihasználva egyenlített.

A fordulást követően Radulovics egyre pontatlanabbul lőtt, a hazaiak irányították a mérkőzést és a Lada egészen az 52. percig 2-3 góllal vezetett, noha Pálinger remekelt. Az irányítóba kerülő Pigniczki vezérletével előbb egyenlített, majd fordítottak is a dunaújvárosiak (19-20). Ezután a Togliatti került az előny (21-20), majd Bulath egyenlített, ráadásul Pálinger újabb két bravúrt mutatott be. A záró percben Bohus belőtte a győztes találatot. A szenzációs eredményt produkáló, veretlen Dunaferr legközelebb február 7-én lép pályára a spanyol csapat otthonában.

FTC: fél gőzzel is

Könnyebb mérkőzés, azonban nagyobb tét várt a Ferencvárosra a BL D-csoportjában. Németh András csapata ugyanis a négyes leggyengébbjének tartott Lublint fogadta, de a zöld-fehéreknek hazai meccseiket mindenképpen hozniuk kell a továbbjutás kiharcolása érdekében. Az FTC hazai pályán, szikrázó csatával kezdte a sorozatot az Elda Presitgio ellen, majd második félidei csődjének köszönhetően hét góllal kapott ki a csoportfavorit norvég Larvik otthoánban.

Tóth góljaival 6-3-ra elhúzott a Ferencváros, de gyorsan felzárkózott a lengyel bajnok. Ezt követően a hazai csapat szlovák légiósai, Uhrakova és Mravikova jeleskedtek a támadásban, így visszaállt a korábbi előny. A félidő derekától még nagyobb iramot diktált az FTC, és hatékony védekezésével, illetve a gyors indításokkal növelte a különbséget. A második játékrészben egyre lazábban vette a találkozót a magyar együttes, és így sem fenyegette veszély a biztos vezetést. Rossz hír viszont, hogy Kocsik a 44. percben bokasérülést szenvedett, és már nem térhetett vissza.

A sorozat felénél látszik, a Fradi valószínűleg nem végez a harmadik helynél hátrább, ami KEK-negyeddöntőt, a második hely pedig a BL-negyeddöntőt jelentené. Kirsnerék legközelebb a Larvikot fogadják.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, 3. forduló

A-csoport: Lada Toljatti (orosz)-Dunaferr SE 21-22 (13-13)
A magyar csapat gólszerzői: Radulovics 7/1, Lovász 4, Bulath, Ferling 3-3, Bohus, Pigniczki 2-2, Nagy 1

A csoport másik mérkőzésén: MJC Trier (német)-L'Eliana Valencia (spanyol) 28-24 (13-14)

Az állás: 1. Dunaferr 5 pont, 2. Toljatti 4, 3. Trier 3, 4. Valencia 0

D-csoport:
Ferencváros-Bystrzyca Lublin (lengyel) 32-24 (20-13)

A magyar csapat gólszerzői: Mravikova 7, Tóth 6, Kirsner, Uhrakova 5-5, Kocsik 4, Rábai 3, Pádár 2

Larvik (norvég)-Elda Prestigio (spanyol) vasárnap, 16:15 ó

Az állás: 1. Larvik 4 pont/2 mérkőzés (61-47), 2. Ferencváros 4/3 (84-79), 3. Elda Prestigio 2/2, 4. Lublin 0/3