Judit
-2 °C
8 °C

Ausztriában lopták meg a magyar kéziseket

2004.04.01. 10:59
A többszörös BL-győztes, jelenleg a magyar bajnokságban is résztvevő osztrák Hypo Niederösterreichhel mérkőzik pénteken a váci női kézilabdacsapat a KEK elődöntőjébe való jutásért. A magyar együttes már csütörtökön a südstadti csarnokban edzett, eközben valaki a kulccsal zárt öltözőben járt és elvitte az ott talált értékeket.
Eddig még veretlen a női kézilabda Kupagyőztesek Európájában a nemzetközi porondon először szereplő Váci NK. A bajnokságban a legjobb négy közé jutott Duna partiak a görög Patraszt, a norvég Byasent és francia Nimes-t búcsúztatták, úgy, hogy egyetlen mérkőzést sem vesztettek. Most az elődöntőért a nyolcszoros BEK-, BL-győztes osztrák Hypo Niederösterreichhel küzdenek.

Gunnar Prokop - Lőwy Dórát is soraiban tudó - nemzetközi alakulata ebben az idényben a magyar bajnokságban is szerepel: a hullámzóan teljesítő bécsiek a váci összecsapáson nyolc góllal kaptak ki, majd nemrég 11 góllal verték Vura József edző csapatát. A Hypo a magyar pontvadászatot nem vette komolyan, állítják sokan, a BL-től való búcsúja után a KEK-et viszont biztosan kiemelten kezeli majd.

Szarkák az öltözőben

A Vác már csütörtökön az osztrák fővárosba utazott és délután edzett. A gyakorlás alatt azonban tolvajok jártak az öltözőben, és vitték, amit találtak. "Az átjárószerű helyiség mindkét ajtaja zárva volt, valószínűleg kulccsal jöttek be a tettesek" - mondta az Indexnek Ottóü Ágnes, az együttes technikai vezetője, miután visszatért a rendőrségi ügyintézésből.

Három mobiltelefont, néhány pénztárcát vittek magukkal a tolvajok, köztük az orosz légiós, Moszkovaja papírjait. A játékos útleve szerencsére éppen Ottó Ágnesnél volt, így a hazatérés nem lesz hosszadalmas a számára sem. A südstadti csarnokban nem ez volt a hasonló eset, úgy tudni, a hazai játékosoknál is jártak már tolvajok.