Cseh László második Európa-bajnoki aranyérmét nyerte

2004.05.17. 09:16
A madridi úszó-Európa-bajnokságon kedden Cseh László megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét, az utolsó napon pedig önmaga és a magyar csapat második aranyát is. A fiatal magyar versenyző közel két másodpercet vert a mezőnyre. A férfi 4x100-as váltónk pedig remek úszással a harmadik lett.
A madridi úszó Európa Bajnokság zárónapjának első döntőjében Szepesi Nikoletta megjavítva saját csúcsát 29.29 egyetlen századdal a negyedik lett, mindössze egyetlen századdal lemaradva a dobogóról. A győzelmet cseh Ilona Hlavackova szerezte meg, pontosan 29 másodperc alatt teljesítve a távot.

Risztov alig maradt le a dobogóról

A nap második számában, a 200 méteres pillangóúszásban két magyar hölgy is érdekelt volt. Risztov Éva a táv felénél a negyedik helyen fordult, és sajnos a folytatásban sem tudott feljebb jutni, így érem nélkül maradt. A meglepetésre döntőbe jutó Boulsevicz Beatrix a verseny háromnegyedéig jól tartotta magát, a végére azonban elfáradt így a nyolcadik helyen csapott célba. A győzelmet parádés úszással a lengyel Otylia Jedrcejczak szerezte meg, 2:06.47-es időeredménnyel.

Popov a legyőzhetetlen

Az 50 méteres férfi gyorsúszást a szám koronázatlan királya, az Európa-bajnokságon mindössze ebben az egy számban rajthoz álló Alexander Popov nyerte, 22.32-es idővel. Ez az eredmény egy századdal volt jobb, mint a második helyen beérkező svéd Stefan Nystrand ideje. Azonban a svédek se maradtak ezen a napon arany nélkül, hiszen a hölgyek ugyanezen számát a Theresa Alshammar nyerte, 25.12-vel.

Cseh Európa ura

A nap legnagyobb reményekre jogosító száma a 400 méteres férfi vegyesúszás volt, melybe Cseh László a legjobb idővel került be. Az első fordulónál Cseh volt az élen, miként száz méter után is. A kétszázas fordulónál közel egy testhosszal vezetett az osztrák Rogannal. A mellen aztán Rogan visszaesett, így cseh egyedül úszott az élen. A gyorson az olasz Luca Marin nagyon beleerősített, azonban ez is csak arra volt elég, hogy megnyerje az ezüstérmet.

Az arany ugyanis a fantasztikusan úszó Cseh László nyakába került, aki 4:12.86-al élete második legjobb eredményével nyert. Az már csak ráadás, hogy ez az eredmény egyben új Európa-bajnoki csúcs. A hölgyek 400 méteres gyorsúszását a francia Laure Manaudou nyerte, 4:07.90-es eredménnyel.

A 4x100-as női váltóban a Szepesi, Kovács, Boulsevicz, Risztov összetételű négyesnek többek között az olimpiai kvalifikáció kiharcolása volt a tét. Szepesi és Kovács is ötödikként "adta át" a váltást, ezt a helyezést azonban nem sikerült tartani, így csak a nyolcadik helyen értek célba a magyar hölgyek. Ezzel az eredménnyel úgy tűnik ebben a számban nem lesz magyar résztvevő Athénban. A győzelmet az utolsó százon hatalmas hátrányt ledolgozó franciák szerezték meg.

Bravúros férfi bronz 4x100-on

Az Eb utolsó versenyszámában, a férfi 4x100-as vegyes váltóban remekül kezdett a magyar egység, az első két úszásnem után még az élen álltak a mieink, azonban a végére bekellett érni a harmadik hellyel. A Cseh, Bodor, Gáspár, Zubor összeállítású együttes azonban így is minden dicséretet megérdemel, hiszen megelőzték többek között az elmúlt kilenc Eb-ből nyolcat megnyerő oroszokat is. A győzelmet az ukránok szerezték meg 33:71.4-es idővel, a mieink eredménye: 33:78.6 volt.