Mária
-6 °C
-2 °C

Ötvenmilliárd forint sportlétesítmények fejlesztésére

2004.06.03. 11:48
A kistelepülések létesítményeinek fejlesztése, a meglévők felújítása, megyénként egy többfunkciós csarnok, illetve fedett uszoda, olimpiai központok létesítése, valamint a stadionrekonstrukció újjáélesztése szerepel a kormány által szerdán elfogadott Sport XXI programban. A kabinet 2006-ig 53 milliárd forintot kíván költeni a felsorolt célokra.
A kormány szerdán elfogadta sportlétesítmény-fejlesztési programját, amelynek keretében 2006-ig mintegy 53 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg - jelentette be Gyurcsány Ferenc sportminiszter a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón. "Szándékunk, hogy átalakítsuk és versenyképessé tegyük a magyar sportot. A koncepció részeként először a sport alapszerkezetét és intézményrendszerét szeretnénk felfrissíteni" - mondta a tárcavezető.

A létesítményfejlesztési projekt öt alprogramból áll. A kistelepülések sportjának fejlesztésére 3,2 milliárd forintot juttatnak 2006-ig: két-háromszáz, 2500 fő alatti kistelepülésen 5-10 millió forint értékben felújításokat, korszerűsítéseket támogatnak. A tornaterem- és tanuszoda-építés keretében 2010-ig négyszáz tornaterem épül, 2006-ig száz új tornatermet és ötven tanuszodát építenek 24 milliárd forint értékben. Az új létesítményeket az önkormányzatok illetve az iskolafenntartók üzemeltetik majd.

Stadionfelújítás újra

A sporttárca tervei szerint 2006-ig minden megyében legalább egy többfunkciós sportcsarnok, vagy fedett uszoda felépítése, illetve felújítása valósul meg 20 milliárd forint értékben.

A Sport XXI kiterjed a stadionrekonstrukció folytatására is (Az előző kormány idején megkezdett, 38 helyszínt felölelő program 2002-ben megrekedt, az arénáknak csak a töredéke készült el a tervezett formában, több városban pedig félbemaradtak az építkezések - forrás hiányában.) Az esetleges 2012-es magyar-horvát vagy magyar-román labdarúgó Európa-bajnoki pályázattal összefüggésben hét stadiont újítanak fel 3 milliárd forint értékben. A miniszter ezzel kapcsolatban megjegyezte: a program része, hogy befejezik az újpesti, a székesfehérvári és a zalaegerszegi stadion rekonstrukcióját, a másik négy helyszín: Miskolc, Győr és Békéscsaba, valamint a Puskás-stadion. Mint ismert, az Orbán-kabinet közel húszmilliárd forintot fordított volna a stadionok felújítására, de kiderült több esetben alultervezték a költségeket. (Példaként: a most tervbe vett, zöldmezős beruházással megvalósuló debreceni stadion költségeit 3,5 milliárd forintra bescülik a cívis városban, amihez az előző kabinettől megígért, kilencszázmillió forintra is számítanak.)

A program keretében megindulhat hat olimpiai központ, illetve a népligeti utánpótlásbázis korszerűsítése, a fejlesztés 2006-ig több mint 3,5 milliárd forintot emészt majd fel. Gyurcsány Ferenc elmondta: a nyár folyamán kidolgozzák az egyes programok pályázati rendszerét, s ezt szeptember elején ki is írják. Terveik szerint az első két évet a központi költségvetés hat, az önkormányzatok pedig tizenhét milliárddal finanszírozzák, a fennmaradó összeget magántőkéből kívánják előteremteni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.