Miklós
-7 °C
2 °C

Gaudio drámai csatában nyerte az argentin házi döntőt

2004.06.06. 20:12
Az argentin Gaston Gaudio ötjátszmás, 3 óra 21 perces drámai csatában legyőzte a sérüléssel bajlódó honfitársát, Guillermo Coriát a francia nyílt teniszbajnokság férfi döntőjében, így élete első Grand Slam-diadalát ünnepelhette a Philippe Chatrier-stadionban.
A harmadik helyen kiemelt Coria villámrajtot vett a kissé elfogódottan és idegesen kezdő Gaudio ellen a Roland Garroson: az első 24 perces játszmában ellenfele nagyon sokat rontott, s még a biztosnak tűnő helyzeteit is elpuskázta. Jellemző: a nyitó felvonásban 16 önhibát "véstek" a neve mellé, míg a másik oldalon csupán négyet, ráadásul gyorsan szeretett volna pontot nyerni, holott tudhatta volna, hogy ez Coria ellen ugyancsak merész vállalkozás.

Coria villámrajtja

A folytatásban (36 perc) sem változott sokat a helyzet, mindez egyoldalú találkozót ígért: Gaudio azonnal elvesztette az adogatójátékát, s bár a kilencedik gémben végre nyert egyet, továbbra is Coria villogot: 28 perc elteltével (5:1) szettlabdához jutott. Ekkor ellenfele váratlanul feltámadt, hárított, s ha nehezen is de megkezdte a felzárkózást, ám 5:3-nál ismét elvesztette adogatójátékát.

A harmadik szettben az volt a kérdés, lesz e csoda, s az addig kissé szétszórtan és pontatlanul játszó Gaudio feltámad-e, vagy a "villámdöntő" miatt csalódottan távozik a Philippe Chatrier-stadion közönsége. A 26 éves Gaston Gaudio pokoljárása, mintha megszűnni látszott volna: megpróbálta kijátszani a labdameneteket, 2:2 után brékesélyhez jutott, s azonnal értékesítette is a lehetőséget, így 1 óra 27 perc elteltével először jutott vezetéshez, majd 4:4 után újra előnyt szerzett, semmire nyerte a szerváját, s 53 perc után szépített.

Drága combsérülés

A negyedik játszma elején 1:1-es állásnál Coria ápolást kért, s utána - combizom-fájdalmai miatt - már szinte adogatni sem tudott: alig állt a lábán, csak azt a labdát adta vissza, ami a keze ügyébe került, s Gaudio 30 perc alatt kiegyenlített.

Az utolsó felvonásban (67 p.) sérülése ellenére Coria - bármely más tornán megtette volna - nem adta fel, sőt kétszer is elnyerte ellenfele adogatását és 4:2-re vezetett. Gaudio azonban kiegyenlített. A drámai hajrában 6:5-nél Coriának két mérkőzéslabdája is volt, de újra hibázott, s ezzel gyakorlatilag el is dőlt a 2004-es döntő sorsa.

Gaston Gaudio sikeréért 860 ezer eurót kapott, míg a vesztes 430 ezerrel vigasztalódott. Argentin teniszező utoljára 1977-ben nyert a Roland Garroson: a legendás Guillermo Vilas lett bajnok - Coria éppen miatta kapta ezt a keresztnevet - miután a döntőben 6:0, 6:3, 6:0-ra "lelépte" az amerikai Brian Gottfriedet.

Jegyzőkönyv:
Férfi egyes, döntő:
Gaston Gaudio (argentin)-Guillermo Coria (argentin, 3.) 0:6, 3:6, 6:4, 6:1, 8:6

Gaston Gaudio névjegykártyája
született: 1978. december 9., Buenos Aires
lakóhelye: Buenos Aires
magasság/testsúly: 1,75 m/70 kg
ütőfogása: jobbkezes
profi játékos: 1996 óta jelenlegi világranglista-helyezése: 44.
legjobb világranglista-helyezése: 19. (2003. március 17.)
jelenlegi világranglista-helyezése a világbajnoki pontversenyben (ATP Race): 34.
legjobb helyezése a világbajnoki pontversenyben: 12. (2000. január 17.)
tornagyőzelmei: 3, ebből egy Grand Slam (2004: Roland Garros)

Az idei győztesek
A Roland Garros idei győztesei:
férfi egyes: Gaston Gaudio (Argentína)
női egyes: Anasztaszja Miszkina (oroszország)
férfi páros:Xavier Malisse, Olivier Rochus (Belgium)
női páros: Virginia Ruano Pascual (Spanyolország), Paola Suarez (Argentína)
vegyes páros: Tatiana Golovin, Richard Gasquet (Franciaország)