Szerencsés sorsolás Wimbledonban

2004.06.17. 16:28
Mandula Petra a selejtezőből kap ellenfelet, Kaprosé nincs az első százban, Czink pedig a 29. kiemelttel méri össze erejét az idény harmadik Grand Slam-tenisztornáján, Wimbledonban, füvön.
Elkészítettek a hétfőn kezdődő angol nyílt teniszbajnokság főtáblájának sorsolását a világranglistán 38. Mandula Petra a Roland Garroshoz hasonlóan selejtezőből érkező ellenfelet kapott.

Mandula harmadik győztes meccsére készül

Legjobban jegyzett játékosunk eddig két alkalommal - tavaly a kiemelt svájci Schnydert verte, aztán kikapott az üzbég Tuljaganovától - hagyta el a legnagyobb múltra visszatekintő Grand-Slam-verseny pályáját, ám most megszerezheti második győzelmét. Ha nem, akkor ismét visszacsúszhat a ranglistán, pedig három hete már a harmincadik is volt, és ennek megfelelően kiemelték.

A rangsorban a 46. Kapros a bosnyák Mervana Jugic-Salkiccal (102.), míg Czink (80.) a 27. helyen kiemelt, a kemény pályán általában eredményes játszó ausztrál Alicia Molikkal (29.) játszik.

Czink az olimpiai kvótáért is játszik

Utóbbinak az olimpiai részvétel szempontjából igen fontos a jó szereplés, sikere esetén nagy lépést tehetne előre a kvótaszerzés érdekében. (Indulási jogot a világranglistás helyezés alapján lehet szerezni.)

"Eddig egyszer játszottam Mervanával, igaz salakon, s akkor sérülés miatt sajnos fel kellett adnom a meccset" - mondta az MTI-nek Kapros Anikó, aki éppen csütörtökön tette le sikerrel az érettségi vizsgáját.

A Roland Garros győztesével játszhat Kapros

"Hogy mi lesz füvön, azt nem tudom, mindenesetre a felkészülésem sikerült, és bízom abban, hogy eredményes lehetek. Annyit tudok elmondani ellenfelemről, hogy az adogatása nagyon jó, viszont nekem a fogadás az erősségem. Remélem, túljutok az első fordulón, ám akkor nagyon-nagyon veszélyes ellenfél jöhet: Anasztaszja Miszkina, a Roland Garros idei bajnoka. (Ő füvön korántsem annyira veszélyes, mint salakon.)

Kaprosnak azért is fontos, hogy megnyerje első meccsét, mert tavaly a harmadik fordulóban búcsúzott, és ha nem védi meg világranglistás pontjait, akkor akár húsz helyet is visszacsúszhat.