Annus, Fazekas: két éves eltiltás

2004.09.30. 13:00
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) fegyelmi bizottsága a kalapácsvető Annus Adriánt és a diszkoszvető Fazekas Róbertet két évre eltiltotta az "atlétikai sporttevékenység gyakorlásától".
A MASZ a döntését a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló 2004-es kormányrendelet, valamint a MASZ fegyelmi szabályzata alapján hozta meg. Erről Rábold Gusztáv MASZ-elnök tájékoztatta az MTI-t.

A határozat ellen a versenyzők az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül fellebbezhetnek a MASZ elnökségénél, amelynek ezt követően egy hónap áll rendelkezésre, hogy meghozza a jogerős döntést. Annust utólagos mintaadás megtagadásáért, Fazekast pedig elégtelen mintaadásért zárták ki az athéni olimpiáról és fosztották meg ott szerzett aranyérmétől.

NOB kontra Sportdöntőbíróság

A MASZ az IAAF felszólítása nyomán már korábban felfüggesztette Fazekas versenyzői engedélyét. Annus a nemzetközi szövetség felé jelezte, hogy befejezi pályafutását, a MASZ-t erről azért nem értesítette, mert nem akart kibújni a fegyelmi tárgyalás alól.

Mindkét atléta a NOB határozata ellen fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), ahol az első tárgyalásra decemberben vagy januárban kerülhet sor.

Annus nem ad DNS-mintát

A Magyar Olimpiai Bizottság szeptember 3-i rendkívüli elnökségi ülésén nyomatékkal kérte a MASZ vezetőit, hogy a kezdeményezett fegyelmi eljárást a lehető leghamarabb, de legkésőbb 30 napon belül bonyolítsák le. Emellett szólítsák fel Annust, hogy saját és a magyar sport egészének érdekében járuljon hozzá DNS-vizsgálatához, tartsa tiszteletben a NOB szabályait, s adja vissza aranyérmét.

Annus kedden sajtótájékoztatón azt mondta, a CAS-eljárás végéig nem adja vissza az érmet és nem veti alá magát DNS-vizsgálatnak. Utóbbira azért lenne szükség a MOB szerint, mert ez tisztázhatná, hogy Annus Athénban leadott két mintája valóban tőle származik vagy sem. Azonnali fellebbezés

"Természetesen a két atléta fellebbez a döntés ellen" - mondta a távirati irodának Pál T. Gábor, Annus és Fazekas sajtótitkára. "Nem lepődtünk meg különösebben a határozaton, mivel a fegyelmi tárgyaláson érezhető volt, hogy ilyen ítélet születik. Felháborító, hogy az indokainkat egyáltalán nem vették figyelembe. Annust ráadásul úgy tiltották el, hogy nem vétett a nemzetközi szövetség szabályai ellen."