Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Elég volt!

2004.09.30. 16:35
Az Athénban sikeresen szereplő sportágak irányítói arra kérik a doppingolókat, hagyják abba a hangulatkeltést.
Nyílt levélben tiltakoztak az ötkarikás sportágakban tevékenykedő szövetségi kapitányok és edzők az ellen, hogy az athéni olimpián történt doppingesetek miatt érdemtelen hangulatkeltés zajlik az országban.

Az Elég volt! című nyilatkozat aláírói azt kifogásolják, hogy a nemzetközi és hazai sajtóhíradások beláthatatlan erkölcsi és anyagi kárt okoztak a 109 éves magyar olimpiai mozgalom hírnevének, miközben az eredményes sportolók méltánytalanul a háttérbe szorulnak.

A szakemberek - köztük öt aranyérmes sportág irányítója: Angyal Zoltán, Szabó Bence, Pálvölgyi Miklós, Kemény Dénes, dr. Hammerl László - arra kérik a sérelmeik miatt jogorvoslattal élő versenyzőket és képviselőiket, hogy magatartásukkal ne sértsék az Athénban sikeresen szereplő ötkarikás csapatot.

Athénban a szombathelyi két aranyérmes dobóatlétát, Fazekas Róbertet és Annus Adriánt megfosztották aranyérmétől, mert előbbi nem tudott megfelelő mennyiségű vizeletmintát adni, míg utóbbi nem ment el a verseny után napokkal kijelölt mintaadásra. (Mindkét atléta kétéves eltiltást kapott a hazai szövetségtől.) Rajtuk kívül három súlyemelő bukott meg a görög fővárosban.

Korábban maguk a sikeres sportolók is sérelmezték, hogy a dopping miatt jóval kisebb figyelem fordul feléjük, és a győzelmükről kevesebb szó esik, mint a botrányról.

Az aláírók névsora:
Angyal Zoltán (kajak-kenu), Güttler Károly (úszás), Hammerl László (sportlövészet), Kemény Dénes (vízilabda), Köves Gábor (tenisz), Kulcsár Antal (öttusa), Melis Zoltán (evezés), Pomucz Tamás (vitorlázás), Pálvölgyi Miklós (öttusa), Skaliczky László (kézilabda), Szabó Bence (vívás), Szántó Imre (ökölvívás), Széles Sándor (úszás), Turi György (úszás), Vereczkei István (torna), Verrasztó Zoltán (úszás), Volper László (asztalitenisz)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.