Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

A WADA-igazgató nem kommentálta Fazekas és Annus csalását

2004.10.15. 16:36
Az európai sportminiszterek budapesti konferenciájára Budapestre érkező WADA-főigazgató, David Howman szerint "az athéni tragédia" után Magyarország visszaszerezheti sportbeli tekintélyét. Howman Fazekas és Annus esetével nem kívánt foglalkozni, annak ellenére, hogy a kanadai elnök Dick Pound korábban kétszer is csalással vádolta meg a görög fővárosban aranyérmes atlétákat.
Meglepő bejelentéssel kezdődött a WADA-főigazgatója, David Howmannak pénteki sajtótájékoztatója. A MOB elnöke, dr. Schmitt Pál ugyanis bocsánatot kért a Budapesten tartózkodó európai sportminiszterek előtt délelőtti előadásában az athéni olimpián történt magyar doppingesetek miatt. Schmitt sajnálta, hogy a magyar sport is beárnyékolta a játékokat augusztusban. (Schmitt először nyilvánult meg az olimpia óta doppingkérdésben, korábban hallgatott.)

Megerősítés, konzekvencia

Az Európa Tanács sportért felelős képviselője, George Walker a magyar sport tragédiájának nevezte az öt sportoló - két atléta, három súlyemelő - lebukását, de emlékeztetett: tanulságot is hordoznak az esetek. Ebből adódóan köttetett meg újfent az együttműködés az Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és Magyarország között, minek köszönhetően a magyar ellenőrök a régióban is végrehajthatnak vizsgálatokat.

A korábbi sportminisztérium doppingügyi főtanácsadója. Dr. Bakanek György ehhez hozzátette, a konzekvenciát levonták a mostani esetekből, a WADA-val eddig is együttműködtek, a szerződés aláírása csak egyfajta megerősítés.

A sportvezetők felelőssége

Ezek után a főigazgató, David Howman értékelte a WADA munkáját, és kiemelte, hogy a versenyzőknek általában egy vagy két százaléka szed tiltott szereket, és mivel eddig Athénban huszonhatan buktak meg, ez meg is felel ennek az állításnak, hiszen mintegy nyolcvanan nem is álltak rajthoz a korábbi lebukásuk miatt.

Howman kiemelte, a sportvezetőknek egyúttal az edzőknek is nagy a szerepük azért, hogy a jövőben ne lehessenek doppingügyek. "Az érintetteknek fokozni kell a figyelmet és a körültekintést" - mondta. Howman nem tagadta, érkeztek hozzájuk olyan észrevételek, hogy néhányan manipulálnak a vizsgálatoknál, ezért is figyeltek erre külön oda.

Két hét múlva lesznek válaszok

Howman a folyamatban lévő ügyeket nem kommentálta, ezzel egyidejűleg azt sem, hogy a WADA elnöke, a kanadai Dick Pound Fazekas Róbertet csalással vádolta egy ausztrál napilapnak adott nyilatkozatában. Azt állította: egy idegen vizeletet tartalmazó zacskóval a testében bukott le a diszkoszvető.

"Két hét múlva elkészül a végleges jelentésünk, az minden részletre kiterjed, akkor lehet majd visszatérni ezekre az ügyekre" - fogalmazott. Howman bízik benne, hogy Magyarországon őszintén szembenéznek ezzel a problémával, és a kínos athéni ügyek után elfoglalja méltó helyét a magyar sport - nem az aranyérmek számára gondolt - a világban.