Mária
-7 °C
3 °C

Kovács Kati korábbi edzőjénél marad

2004.10.22. 17:36
Az olimpiai bajnok kajakos, Kovács Katalin a Klub Rádió Rivális című műsorában bejelentette: korábbi edzőjével Fábiánné Rozsnyói Katalinnal marad, és olimpiai bajnoktársával, Janics Natasával készül.
Az Athénban párosban olimpiai bajnoki címet szerző kajakos, Kovács Katalin mindeddig nem döntötte el, hol folytatja pályafutását. Miután a négyes az olimpián a második helyen végzett, három tagja, Bóta Kinga, Szabó Szilvia és Viski Erzsébet azonnal határozott, hogy elhagyja Fábiánné Rozsnyói Katalint.

Janiccsal együtt készül Kovács

Fábiánné a nyilatkozatot tudomásul vette, és kifejtette, vele egyikük sem közölte a döntést, és igen kritikus jelzőkkel illette a három távozó hozzáállását és mentalitását.

Kovács azóta hezitált, igaz a kapcsolatot felvette a mesteredzővel, aki a tudtára adta: ha nem marad nála, akkor tudnia kell, Janicsot ellene fogja felkészíteni. (Fábiánnét korábban Kínával is hírbe hozták, de ő kijelentette, öreg már ahhoz, hogy hazát cseréljen.)

Janics meglepődött

Kovács először pénteken, a Klub Rádióban beszélt elhatározásáról, és úgy indokolta döntését, hogy igen komolyan veszi sportkarrierjét, ezért nem vált edzőt, mert úgy érzi, céljait csak így érheti el. Janics Natasával természetesen továbbra is rivalizálni fognak, ám a párosuk - minden bizonnyal - együtt marad.

Az adás közben telefonon bekapcsolódott a beszélgetésbe a kétszeres olimpiai bajnok Janics is, aki igencsak meglepődött a döntésen, ám nagy örömmel fogadta azt.

A négyes újjáalakul

A szövetségi kapitány, Angyal Zoltán a négyesről szólva elmondta, a csoport felbomlása és az új olimpiai ciklus követelményei miatt várhatóan új női kvartett alakul, de annak összetételéről még korai beszélni.