'Nem lehet felmenteni Novákot'

2004.10.26. 12:24
Nemere ügynök, a csütörtöki Nemzeti Sportban fedte fel kilétét, és vallotta be: ő írt jelentéseket csapattársairól a hatvanas évektől. A kétszeres olimpiai bajnok, a Fradival edzőként bajnoki címet szerző Novák Dezső mellett még több ügynök is volt a klubnál. A Nemere-dossziéról könyvet író Bocsák Miklós az Indexnek róluk is beszélt, valamint érzése szerint nem lehet felmenteni Novákot, mert sokat ártott.
A Ferencváros korábbi labdarúgója és edzője, Varga Zoltán először a nyáron beszélt arról, hogy megfigyelte őt valaki csapattársai közül. Akkor hangzott el először Nemere ügynök neve, és a múlt csütörtökön kiderült: a kétszeres olimpiai bajnok Novák Dezsőről van szó. Pénteken jelent meg a Sport plusz című hetilap főszerkesztőjének, Bocsák Miklósnak a könyve, Nemere-dosszié címmel. (Az első nap háromszáz darabot vásároltak meg a szerzőtől.)

Dalnoki kiborult, Géczi megbocsát

Ebben korabeli dokumentumokkal támasztják alá, Nemere aktív, olykor túlbuzgó munkáját. Nemere ugyanis "rendszerellenes" edzőjéről, Lakat Károlyról és a többi játékosról is részletesen tájékoztatta az állambiztonsági szerveket. Szóba kerültek a bundázások, a csempészések, autóvásárlások, a szakvezető politikai megbízhatatlansága.

Dalnoki Jenő úgy vélte, neki sok álmatlan éjszakát okozott tevékenységével Nemere, az aranylabdás Albert Flórián - nem mellékesen a Nemzet Sportolója - ugyanakkor, aki ugyancsak több jelentésben szerepel nem kívánta kommentálni a történetet. Ám talán jelzés értékű, hogy nem ment el az öregfiúk vasárnapi találkozójára. Géczi István és Juhász István viszont felmentette társát, egyidejűleg megtámadták az ügyet kirobbantó Varga Zoltánt.

Nemere a második csoportban

"Én is érzékelem, hogy két táborra szakadt a közvélemény" - kezdte az Indexnek Bocsák, aki megütközéssel hallotta Novák vasárnap esti Friderikusz Sándornak adott nyilatkozatát, amelyikben azt állította a világválogatottig is eljutó jobbhátvéd, hogy nem jelentéseinek köszönheti a válogatottba való visszakerülését. "Ennek a tények ellentmondanak. Egy hónappal a beszervezése után már ismét tagja lehetett a nemzeti csapatnak, holott korábban kitették" - jelentette ki.

Bocsák úgy véli, nem lehet felmenteni Novákot. Kifejtette, három kategóriát lehet megkülönböztetni az ügynökök között. "Voltak a kor viszonyai között tisztességesek, akik kényszer hatására lettek besúgók, és a hatóságok számára érdektelen információkat szolgáltattak. Őket fel lehet menteni, de Nemere a második csoporthoz tartozott. Kényszerből lett ügynök, de kijáróvá vált, és sokat ártott" - összegzett. (Novák cáfolta, hogy bárkinek is ártott, bár ez a tények szerint megkérdőjelezhető.)

Ki figyelte Novákot?

Bocsák nem felejtette el megjegyezni, hogy ez a történet, egyszersmind a kötet nemcsak a Novák-ügyről szól. Az író azt sem tagadta, hogy a Fradiban még négy vagy öt ügynök volt egyidőben jelen - "Kőműves", "Jászsági", "Bakos", "Bálint" névre hallgattak - közülük egy tartozott a harmadik csoportba, és önszántából, a boldogulása valamint a karrierje érdekében lett a rendszer kiszolgálója. (Novák megerősítette: őt is figyelték.)

"A kutatások alapján egyértelműen meghatározható, kik voltak ezek a személyek, de a személyiségi jogok megakadályoznak abban, hogy ezt közzétegyem. Néhány utalásnak köszönhetően persze kikövetkeztethető" - mondta.

A nyolcvanas években már nem jellemző a játékos-ügynökség

A könyvben más klubok neves játékosairól, más klubok bundáiról is szolgáltatnak adatokat a szóban forgó ügynökök. Bocsák hozzátette: nem áll szándékában más kluboknál is hasonló kutatómunkát végezni. A nyolcvanas évekkel kapcsolatosan elárulta még, hogy akkor már általában nem játékosok figyelték a játékosokat, hanem szurkolókat is beszerveztek. Nováknak '83-ban ért véget a megbízatása.

Grosics: Az aranycsapatban is voltak besúgók
A Sport1 televízió hétfői, Mai Helyzet című műsorában Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa elmondta, az egykori világverő alakulatban is voltak ügynökök. Aktákat ugyan nem kért ki, de tudja, hogy legalább ketten is jelentettek az akkori hatalomnak. Grosics azt is elmondta, nem a sejtéseire, hanem a tapasztalataira alapozva osztja meg a titkot. Neveket azonban nem mondott a legendás kapus, mert nem vádaskodni akar és az egykori besúgók sem tudnának már védekezni, hiszen meghaltak.