Harmincezerért kijátszható a doppingteszt

2004.10.28. 16:11
A Whizzinator nevű amerikai honlap százötven dollárért árulja az olyan több színben is kapható műpéniszeket, amelyekben sportolók tiszta vizeletet csempészhetnek be a doppingvizsgálatokra.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség(WADA) elnöke, Dick Pound még az olimpia ideje alatt azt nyilatkozta az egyik ausztrál napilapnak, hogy az aranyérmétől megfosztott magyar diszkoszvető, Fazekas Róbert manipulálni próbálta a vizeletét. A Fazekas esetéről szóló jegyzőkönyvben amúgy nem szerepel, hogy manipulált volna, ezért a sportoló ügyvédje, Eva Maria Barki kilátásba helyezte, hogy pert indít a kanadai sportdiplomata ellen. (A WADA főigazgatója, David Howman egyébként budapesti látogatásakor nem kommentálta Pound állítását.)

A megfelelő sportolói adag éppen belefér

A magyar dobóatléták ellen gyanút ébresztő, a Nemzetközi Atlétikai Szövetséghez (IAAF) még tavaly érkezett szombathelyi keltezésű, de névtelen feljelentőlevélben azt is leírták, Fazekas milyen módszert használ - a végbeléből "csapolja le" a tiszta vizeletet -, még az olimpiai idején egy finn lap le is közölte ezt az ábrát.

E módszer mellett egy amerikai honlap egy másikat is részletesen kielemez. A Whizzinator nevű weblapon megrendelhető egy műpénisz, amit fel kell tölteni a kívánt vizeletmennyiséggel - sportolóknak 75 millilitert kell produkálni, alighanem ezért egy kevéssel nagyobb űrtartalmú a szerkezet -, és így könnyen ki lehet játszani az ellenőröket.

Hatféle színben kapható

A honlapon már a bevezetőben megemlítik, hogy ez a műpénisz sportolóknak ajánlott, de rajtuk kívül a drogteszteken résztvevőknek is igen hasznos. Az eddigi vásárlók közül csak néhányan panaszkodtak rá, többen viszont büszkén mesélik el, hogy megtarthatták munkájukat, mert ennek köszönhetően könnyen játszották ki a drogtesztet. Sportolói bejegyzés egyelőre nincs az oldalon.

A műpéniszeket többféle színben is árulják - hatfélét lehet kapni -, és már százötven dollárért, vagyis közel harmincezer forintért meg lehet rendelni. (A készlethez fecskendő is tartozik.) Ha valaki nem izgatott a csalásnál és az ellenőr sem áll feladata magaslatán, akkor ez az alapvetően idejét múltnak tekinthető módszer is kétségkívül üdvözítő lehet.

Maszkmester is segít az eltüntetésben

Egyelőre nem lehet kizárni, hogy az olimpián használták ezt a módszert, bár nyilvánvalóan a végbélben való csempészés a kevésbé észrevehető. Az egyik hazai doppingszakértő még azt sem titkolta: a módszer annyira kifinomult is lehet, hogy maszkmesterrel tüntetik el a végbélből kijövő vezeték nyomait.

Ezek a módszerek valószínűleg megsürgetik, hogy a jöbőben vizeletvizsgálat mellett vért is vegyenek a sportolóktól, illetve bevezetésre kerülhet a hazai doppingtanácsadó, dr. Bakanek György által szorgalmazott géntérképes vizsgálat is, hiszen akkor talán még ellenőrökre sem lenne szükség. "Akkor elég lenne, ha a zsebében behozná a mintát az érintett, megvizsgálnám, és pontosan tudnám az érintetté-e vagy sem" - jelentette ki.