'Idegileg kimerültem'

2004.11.03. 16:25
A legjobban jegyzett magyar teniszező, Mandula Petra túl egy szakításon, de belül a százon a világranglistán, és újra élvezni akarja a teniszt. Kéthónapos kihagyása után hamarosan edzésbe áll, és bízik benne, felfelé ível a pályája, egyszersmind előrelép a 81. helyről.
Mandula Petra idén májusban a harmincadik helyre került előre a világranglistán, ennek megfelelően életében először a Roland Garroson kiemelt lett, ami előtte Temesvári Andreának sikerült csupán. Utána azonban igen mély hullámvölgybe került, június óta mérkőzést sem nyert, így a ranglistán pillanatnyilag, a szezon végeztével a 81. pozíciót foglalja el.

Indokolatlanul sokat versenyzett

Mandula Petra
"Mi tagadás, nem úgy sikerült ez az idényem, ahogy elterveztem, szebbre, jobbra számítottam. Elfáradtam, idegileg kimerültem, de már csak a jövővel foglalkozom. Szerencsére most már, két hónap kihagyás után újra van kedvem teniszezni, a jövő héten el is kezdem a felkészülést a jövő évi szezonra. Nincs más vágyam: csak annyi, élvezni akarom a teniszt, mivel kifelé megyek a sportágból. A ranglista persze fontos, bár engem különösebben sohasem tört össze, ha egy kicsit visszacsúsztam rajta" - mondta délelőtti sajtóbeszélgetésén a legjobban jegyzett magyar teniszező.

Mandula a szezon elején drámai csatában kapott ki az Austral Openen Kapros Anikótól a harmadik fordulóban, majd legyőzte Capriatit, kétszer Dokicot, ám mint edzője, Köves Gábor elismerte, tavasszal talán indokolatlanul sokat versenyzett, ráadásként nem mindig egészségesen. (Az edző, a korábbi Davis-kupa játékos szerint nem lehetett kiszállni, mert pontokra volt szüksége tanítványának.)

Szükséges pihenő

A 26 éves Mandula hozzátette, még sohasem hagyott ki két hónapnál többet - sérülés miatt sem -, de mindenképpen szüksége volt egy kis pihenőre a szeptember eleji amerikai nyílt bajnokság után, hogy rendezze a gondolatait, például, mit akar a tenisztől. Úgy gondolta, nem lett volna értelme a kínlódásnak, hogy nem teljesen felkészülten méresse meg magát.

"Bevallom, kicsit tartok is a visszatéréstől, de bízom benne, hogy technikailag feltétlenül szinten tartottam magam, bár a pályán való mozgásba valószínűleg kell két hét, amíg belerázódom" - magyarázta.

Megviselték az igazságtalan kritikák

Azt sem titkolta, hogy az önbizalma meglehetősen megingott az utóbbi időben, és érte néhány igazságtalan kritika, mondván a válogatott nem fontos számára, amikor egy valós sérülés miatt lemondta a Federation Kupában való részvételt. "Ezek a dolgok megviseltek, kivált, mert egy rossz periódusban voltam, és a magánéletem sem volt kiegyensúlyozott" - mondta.

Mandula kifejtette, tíz perc alatt felidegesítette magát a meccseken, mert fejben nem tudott felkészülni az összecsapásokra. "Idegileg az edzéseken sem voltam beszámítható, kimerültem, és a tenisznek ily módon nincs értelme. Azóta túl vagyok egy szakításon, tisztáztam a dolgaimat" - jelentette ki.

Konditerem, agykontroll

Azt sem rejtette véka alá, hogy kulcsfontosságú év következik számára, hiszen ha már úgy látja, nem jönnek az eredményei, akkor el kell gondolkodnia azon, hogy érdemes-e még folytatnia. "Tizenkét éve vagyok profi teniszező, tizenkét éve vagyok ebben a mókuskerékben, a fiatalokkal pedig egyre nehezebb felvenni a versenyt" - összegzett.

A teniszvilágban nem ritka, hogy valaki egy hosszabb kihagyás után képes visszatérni az elitbe, és Petra is bízik benne, hogy felfelé ível a pályája. Ennek érdekében agykontroll alá veti magát, konditerembe jár, és hamarosan újra napi négy óra tenisz követel helyet az életében.