Idén már nem döntenek Annus aranyáról

2004.11.10. 17:14
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) szerdai elnökségi ülésén sem döntött véglegesen az athéni olimpián doppingvétségen ért, és aranyérmétől megfosztott Annus Adrián és Fazekas Róbert sorsáról. Első fokon két évre tiltották el mindkettőjüket, a fellebbviteli bizottság azonban újabb tanúkat kíván meghallgatni, és az elnök két hét múlva ígéri a másodfokú, jogerős határozatot. A Nemzetközi Sportdöntőbíróság idén valószínűleg már nem dönt Annus ügyében, Fazekas beadványa azonban napirendre kerülhet.
Magyar Atlétikai Szövetség fegyelmi bizottsága szeptember harmincadikai ülésén úgy döntött, hogy az athéni olimpián doppingvétségen ért mindkét magyar dobóatlétát, Fazekas Róbertet és Annus Adriánt két évre eltiltja a versenyzéstől.

Pontos válaszokat várnak

Fazekas és Annus jelezte, élni kíván a fellebbezés jogával, és ezt meg is tették. Az elnökség a fellebbviteli tárgyalás időpontját szerdára tűzte ki, de a végleges döntés ezúttal is elmaradt.

A szövetség elnöke, dr. Rábold Gusztáv így indokolt. "Fazekas Róbert ügyében az elnökség kért haladékot, mert újabb tanúk meghallgatással igyekszik minden körülményre kiterjedő döntést hozni. A tanúk között a főtitkár, Mérei László szerepel majd, és az atléták menedzsere, Babinyecz József. Rajtuk kívül kíváncsiak vagyunk a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nemzetközi titkárának, Nagy Zsigmondnak is a véleményére, akik remélhetőleg pontos választ tudnak arra a kérdésre adni, ami azóta sem tisztázott, miszerint Fazekas miért nem jelent meg Athénban esetének fegyelmi tárgyalásán."

Az orvost nem terheli felelősség

Rábold hozzátette, Annus ügyében maga az atléta kért halasztást, mert még mindig nem küldte el azt a levelet, amelyikben bejelenti visszavonulását. "Ezt a levelet a nemzetközi szövetségnek már postázta" - jelentette ki. Amennyiben Annus a visszavonulás mellett határoz, akkor nem szankcionálható. A következő ülés két hét múlva lesz."

"Az elnökség, akárcsak a Magyar Olimpiai Bizottság orvosi bizottsága megállapította, hogy a doppingesetek kapcsán orvosi mulasztás nem történt. A MASZ ugyanakkor megköszönte Pikó Károly doktor huszonhárom éves tevékenységét" - nyilatkozta Rábold az MTI-nek. A MOB legutóbbi elnökségi ülésén az orvosi bizottság tagjaként működő Pikó tevékenységét felfüggesztette az ügy tisztázásáig.

A büntetés eltörlésében reménykednek

Az atléták szóvivője, Pál T. Gábor az Indexnek elmondta, továbbra is bíznak a büntetés mérséklésében vagy eltörlésében.

A szóvivő azt is elárulta, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) valószínűleg idén már nem tárgyalják Annus ügyét, mert a bíróság egyhónapos haladékot kért. Fazekas ügyét ugyanakkor napirendre tűzhetik még ebben az évben.