Megtalálták a nyáron eltűnt magyar triatlonista holttestét

2004.11.11. 13:41
Megtalálták Vincze Sándornak, a MAFC triatlonistájának a holttestét, aki még júliusban, a frankfurti Ironman-viadalon tűnt el rejtélyes körülmények között.
A 46 éves Vincze Sándornak, a MAFC triatlonistájának holttestére a nyári frankfurti verseny úszószámának otthont adott Waldsee nevű tóban bukkantak rá, még október végén. A vízből kiemelt test neoprénben (triatlonos úszóruha, mely a test melegen tartására szolgál) volt, így értelemszerű volt, hogy értesítették a frankfurti Ironman rendezőségét.

Nem hiányolták

A rendezők azonban azt mondták, a verseny rendben lezajlott és minden rajthoz álló célba ért. A proathlon.com internetes szaklap szerint az úszás után egyetlen kerékpár sem maradt a depóban és az elrajtolt versenyzők közül mindenki célba ért, vagy aki feladta a versenyt az is jelentkezett később a rendezőknél és az ellenőrző chipjét is leadta.

Később a szervezők rájöttek, az 1800 fős mezőny többségétől eltérően hat versenyző néhány nappal korábban felvette a rajtszámát, magán a viadalon viszont már nem indult el. Később azt is megállapították, hogy az úszónadrágon talált szöveg magyar és a nevezési lista átnézése után vették észre, hogy a hat versenyző egyike magyar volt.

Nem utal semmi erőszakosságra

"Valószínűleg edzés közben hunyt el. Érthetetlen, hogy csak most találták meg, hiszen a hőtartó neoprén öltözéknek fenn kellett tartania őt a vízen" - mondta az MTI-nek Czencz Péter, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára. A halál okát még nem sikerült megállapítani, az ügyben a német rendőrség vizsgálódik. Német források szerint nem találtak erőszakosságra utaló jelet a holttesten.