Federer-Hewitt döntő a Mesterek Kupáján

2004.11.21. 11:47
Az első elődöntőben Hewitt két sima játszmában győzte le a közönségkedvenc Roddickot. A másik találkozó jóval nagyobb izgalmakat hozott, hiszen a világelső Federer a második játszmában 1-5-ről fordított Szafin ellen, majd a nyolcadik meccslabdáját értékesítve diadalmaskodott.
A harmadik helyen kiemelt Lleyton Hewitt 58 perc alatt két játszmában legyőzte a másodikként rangsorolt Andy Roddickot, s elsőként jutott be a döntőbe. Az ausztrál klasszis az első szett hatodik játékában vette el a hazai közönségkedvenc adogatását, majd biztosan hozta saját szerváját és simán jutott vezetéshez.

A második felvonásban 2:1-re még Roddick vezetett, ám ezután teljesen érthetetlenül összeroppant, s a továbbiakban egyetlen (!) labdamenetet sem tudott megnyerni. Hewitt a mérkőzés során szinte mindent felvonultatott gazdag repertoárjából: a kitűnő elütéseket, a hajszálpontos átemeléseket és legnagyobb fegyverét, a remek adogatás-fogadásokat. Ez utóbbiban éppen őt tartják a világ legjobbjának.

Az első helyen kiemelt címvédő Federer 1 óra 47 perc alatt két játszmában, hallatlanul izgalmas csatában legyőzte Marat Szafint. A svájci klasszis villámrajtot vett a kissé megszeppentnek tűnő riválisa ellen: a második játékban semmire elnyerte adogatását. Az orosz játékos azonban 3:0 után feltámadt, s megpróbálta behozni hátrányát, de a legjobb ütéseire a világelső rendre még jobbakkal válaszolt. Federer 5:2-nél két szettlabdához jutott, ám ezeket még hárította Szafin, a következő játékban viszont már kénytelen volt megadni magát.

A második felvonásban az orosz teniszező nagyon beleerősített és 3:0-ra elhúzott, majd labdája volt a 5:1-hez is, de nem élt a lehetőségével, s ellenfele kiegyenlített. A rövidítés igazi, ráadásul maratoni teniszcsemegét hozott: Federer összesen hét (!) alkalommal jutott meccslabdához, de Szafin mindet hárította, s ötször ő egyenlíthetett volna ki. Végül - saját adogatásánál - megremegett a keze, kettős hibát követett el, a svájci pedig a nyolcadik meccslabdáját már értékesítette.

A döntő két résztvevője, Federer és Hewitt eddig 14 alkalommal mérkőzött egymással, az állás 7-7. A legutóbbi öt meccset viszont a svájci nyerte. A csoportmérkőzések során - magyar idő szerint szerda éjjel - is összecsaptak, és akkor 6:3, 6:4 volt a végeredmény.

Az elődöntők eredményei:
Hewitt (ausztrál, 3.)-Roddick (amerikai, 2.) 6:3, 6:2
Roger Federer (svájci, 1.)-Marat Szafin (orosz, 4.) 6:3, 7:6 (20-18)