Miklós
-7 °C
4 °C

Egész idényre eltiltották a verekedő kosarast

2004.11.22. 11:23
Nehéz helyzetbe került az NBA végső győzelmére is esélyesnek tartott Indiana Pacers csapata. A fegyelmi bizottság ugyanis nyolc játékosát eltiltotta, kit hosszabb, kit rövidebb időre, miután a pénteki, Detroit elleni találkozón összeverekedtek az ellenfél játékosaival, szakvezetővel és szurkolóival. A legrosszabbul Ron Artest járt, akit az idény végéig nem léphet pályára.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének legsúlyosabb büntetését kapta Ron Artest: az Indiana Pacers játékosa az idényben már nem léphet pályára, mivel a Detroit Pistons elleni pénteki mérkőzésen tömegverekedést provokált.

Összesen 143 meccs eltiltás

A fegyelmi bizottság rajta kívül még nyolc kosarast tiltott el. A kiszabott büntetés összesen 143 alapszakasz-találkozót jelent. A megrovások elsősorban a vendégcsapatot érintik, amelyből Artest mellett Stephen Jacksont 30, a másik nagy sztárt, Jermaine O,Nealt 25, az irányító Anthony Johnsont öt, Reggie Millert pedig egy meccsre büntették.

Összeverekedtek a szurkolókkal

Az összecsapáson 46 másodperccel a lefújás előtt tört ki a botrány, miután Artest durván szabálytalankodott a hazai kedvenc Ben Wallace-szal szemben, aki egy pofonnal vett elégtételt. Csakhamar a két kispad is egymásnak esett, majd a nézőtérről eltalálták Artestet egy pohárral. Erre a sértett Jacksonnal és O,Neallel együtt felmászott a tribünre, és ökölcsatába keveredett a Pistons-szurkolókkal.

A Detroitból Wallace 6, Chauncey Billups, Elden Campbell és Derrick Coleman pedig 1-1 találkozót kénytelen kihagyni. "Azt hiszem, ezzel világosan meghúztuk a határt. Nem hinném, hogy még egyszer ehhez hasonló szörnyűség történhet" - mondta David Stern, az NBA elsőszámú vezetője.

Kilátástalan helyzetbe került az Indiana

"Nagyon tisztelem Stern úrat, de most nem volt tisztességes velem szemben" - kommentálta a példátlan büntetést Artest, aki ezzel legalább 5 millió dolláros fizetéstől esik el.

A bajnokság egyik esélyesének számító Indiana ezzel szinte kilátástalan helyzetbe került, hiszen három legjobbját vesztette el hosszabb időre. Egyetlen megoldás az lehet, ha sikerül új embereket igazolnia a sztárok helyére.