Emánuel
3 °C
12 °C

25 millió dollárt követel Marion Jones

2004.12.16. 11:48
A háromszoros olimpiai bajnok, Marion Jones rágalmazásért beperelte Victor Contét, a tetrahidrogesztrinon (THG) nevű mesterséges doppingszert kifejlesztő laboratórium (BALCO) vezetőjét a San Franciscó-i bíróságon. Az amerikai atléta 25 millió dollár kártérítést kér.
Victor Conte a tavaly kirobbant THG-botrány fővádlottja december harmadikán, egy televíziós interjúban azt állította, hogy a sprinter többször előtte adott be magának növekedési hormont, ráadásul a 2000-es, sydneyi ötkarikás játékok előtt megkezdett s 2001 szeptemberéig tartó "kúra" során EPO-t, THG-t és inzulint is szedett.

Jones még nem bukott meg egyszer sem az ellenőrzésen

A 29 éves Jones - aki pályafutása során egyszer sem bukott meg doppingellenőrzésen - azonnal cáfolta a kijelentéseket.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ezzel együtt már megkezdte a nyomozást az ügyben, és a vádak igazolódása esetén az aranyérmei mellett 2000-ben két bronzérmet is szerző szupersztárt két évre eltilthatják és egyben mind az öt medáljától megfoszthatják. Sőt akár rosszabbul is járhat, hiszen Dick Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke kijelentette: valamennyi érmét elveszik, ha igaznak bizonyulnak Conte állításai.

Jones férjét életfogytig tiltották el

A 2003-as évet gyermeke születése miatt kihagyó atléta tulajdonképpen már tavaly az ügy nyomozóinak látókörébe került, miután egyértelművé vált, hogy ő is a BALCO ügyfélkörébe tartozott, ugyanakkor párjával, a 100 méteren világcsúcstartó Tim Montgomeryvel ellentétben őt nem vádolták meg doppingolással.

Montgomery számára az Egyesült Államok Doppingellenes Bizottsága (USADA) életfogytig tartó eltiltást javasolt.