Felére csökkent a versenysport támogatása

2005.01.12. 20:53
Szerdán hozta nyilvánosságra idei támogatási javaslatát a Magyar Olimpiai Bizottság és sportági szövetségeket tömörítő Nemzeti Sportszövetség. Összesen 1,164 milliárd, a versenysportnak szán forintról döntöttek. Az érintetteket megdöbbentette, hogy ez mindössze tizenöt százaléka a sportköltségvetésnek és a Nemzeti Sporthivatal működési költségeinek másfélszeresét sem éri el.
"A versenysport 2005-ben ötven százalékkal kevesebb állami támogatásban részesül, mint 2001-ben, ugyancsak egy évvel a nyári olimpia után. Ezt hivatalosan is ki kellene jelenteni, s ennek megfelelően az eredményességi elvárást is redukálni kell, hiszen ilyen támogatással egyszerűen nem tudunk lépést tartani a világgal" - jelentette ki Kovács Tamás, a vívó szövetség technikai igazgatója azon a rendkívüli értekezleten, amelyen a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Nemzeti Sportszövetség az idei, állami támogatások elosztására készített javaslatokat ismertette. A MOB 762, az NSSZ 380 millió elosztásáról döntött.

A MOB az athéni eredmények alapján osztott

A hatvanöt sportági szakszövetség vezetői körében megdöbbenést váltott ki az, hogy az idei, nagyjából húszmilliárdos sportköltségvetéséből alig 15 százalék jut a versenysportra. Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a MOB a 762 milliós forrás elosztására a korábbi években bevált szempontok alapján tettek javaslatot. Az eredmények figyelembe vétele mellett általában ötven százalékkal kevesebb támogatásra számíthatnak a szövetségek, mint 2001-ben. Ezúttal az athéni olimpián elért eredményeket vették figyelembe, így többek között a torna és az ökölvívás támogatása a többi sportágénál nagyobb arányban csökkent.

Hatvanöt sportágra négyszázmillió

Az eredmények mellett a hazai versenyrendszer működtetését szolgáló szakmai alaptámogatás, az olimpiai felkészüléshez való hozzájárulás és az olimpiai műhelyek támogatása adja a végösszeget.

A szűkös támogatási keretből olyan fontos és rendszeresen támogatott feladatok finanszírozására sincs lehetőség, mint a központi edzőtáborok használata, sporteszközbeszerzés, kiemelt nemzetközi versenyeken való részvétel.

Többen, köztük Pécsi Gábor, az öttusázók főtitkára sérelmezte, hogy a Nemzeti Sportszövetség a rendelkezésére álló 400 milliós forrásból mind a 65 szakszövetség támogatását javasolja.

A Nemzeti Sporttanács dönt

Észrevételére Erdős Marianne, a Nemzeti Sportszövetség képviselője elmondta, hogy nyitottak a változásra, kérte, a sportvezetők javaslatukat terjesszék a májusi közgyűlés elé, ha a többség úgy dönt, akkor változtatnak az alapszabályon.

Füleky András, a Nemzeti Sporthivatal elnökhelyettese szerint a költségvetés az utánpótlás támogatását, valamint a létesítmény-helyzet rendezésének fejlesztését helyezte előtérbe.

A költségvetést a parlament jóváhagyta, s ehhez kell alkalmazkodni. A MOB és a Nemzeti Sportszövetség javaslatait a Nemzeti Sporttanács január 21-i ülése elé terjesztik véleményezésre, majd az NS elnöke, Vitray Tamás mondja ki a végső szót. Ezt követheti a szükséges rendelet elfogadása, s utána lehet szó a szövetségekkel kötendő szerződésekről, s a hivatal reményei szerint február első felében megfelelő elszámolási rendben, pénzhez juthatnak a szövetségek. A sport jövője azonban csak a sportstratégia jóváhagyása után tisztázódhat. A tervezet elkészült, a Nemzeti Sporttanács említett ülésén döntenek arról, hogy alkalmasnak tartják-e társadalmi vitára.

Bírálat a sporthivatalnak

Czeller Béla, a Magyar Motoros- és Vízisport Szövetség alelnöke a sporthivatal működésére szánt 850 milliós összeget élesen bírálta, ami szerinte duplája annak, amit a 65 sportági szakszövetséget tömörítő Nemzeti Sportszövetségnek szánnak. Füleky András a bírálatot visszautasítva kijelentette, hogy a hivatal állami feladatokat lát el, szervezeti felépítése, működése takarékos.

Molnár Zoltán zárszavában kijelentette, hogy a MOB továbbra is az olimpiai felkészítés szakmai központja kíván maradni. Az eddigiekhez hasonlóan koordinálja majd a felkészülést és a részvételt, s mindehhez a szakszövetségek együttműködését, segítő támogatását kérte.

A MOB támogatási tervezete
A kajak-kenu kaphatja a legtöbb támogatást az ötkarikás sportágak közül a 2005-ös esztendőre a Magyar Olimpiai Bizottság tervezete alapján; a szervezet 762 millió forint elosztásáról döntött. A támogatást illetően a vízilabda a második 78 millióval, a vívás a harmadik 77 és fél millióval. Negyedik az úszás (69 millió), ötödik a kézilabda (55 millió). A legnagyobb vesztes a torna és az ökölvívás, előbbi 49,9 millióval, utóbbi pedig 43,77 millióval kap kevesebbet, mint négy évvel ezelőtt.
A MOB szövetségi, szakmai támogatásainak tervezete:
összes támogatás; 2001-2005 évi támogatás különbsége (millió Ft)
kajak-kenu 118,3 -34,295
vízilabda 78 20,94
vívás 77,5 -30,9
úszás 69 -26,8
kézilabda 55 0,9
birkózás 44 -25,4
sportlövészet 44 -6,53
öttusa 43,5 -6,71
súlyemelés 42 -15,06
atlétika 41 -5,82
evezés 23 5,142
ökölvívás 19,650 -43,77
cselgáncs 19,5 -10,821
torna 17 -49,9
korcsolya 9,5 -8
asztalitenisz 9,4 -5,756
kerékpár 5,6 -6,73
műugrás 5,6 -3,85
tenisz 5,15 -0,27
triatlon 5,15 -1,99
sí 3 -4
vitorlázás 3 -2,05
tekvondó 2,1 -5,8
íjászat 2,05 -1,95
hegyikerékpár 2 -2
kosárlabda 2 -22
lovaglás 2 -5,18
rg 2 -4
röplabda 2 -12
szinkronúszás 2 -2
szörf 2 -2
tollaslabda 2 -2
baseball 1 -3
gyeplabda 1 -3
hódeszka 1 -3
jégkorong 1 -3