Árpád
-1 °C
9 °C

A doppingon ért súlyemelő nem tudta bizonyítani ártatlanságát

2005.01.14. 14:23
A Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) úgy látja, nem maradt további lehetősége az athéni olimpián pozitív doppingtesztet produkáló versenyzője, Kecskés Zoltán ügyének előmozdítására, miután a sportoló B-mintájának maradékát nem vizsgálta meg az erre felkért németországi labor.
"A Magyar Súlyemelő Szövetség lezártnak tekinti a Kecskés-ügyet. Amennyiben a sportoló továbbra is beszeretné bizonyítani ártatlanságát - melyben mi biztosak vagyunk -, azt polgári peres úton teheti" - mondta Dolovai Tamás azon a sajtótájékoztatón, melyet a szövetség hívott össze, hogy pontot tegyen az egyik athéni doppingügy végére. A nyári játékokon a 69 kilós súlyemelők között induló Kecskés Zoltán nem is mutathatta meg tudását, mert a verseny előtti ellenőrzésen pozitív doppingtesztet produkált.

Azonnali analízist kértek

"Az elmúlt időben több vád és szemrehányás ért minket, hogy elmismásoljuk az ilyen ügyeket, ezért hívtuk össze ezt a beszélgetést" - mondta az MSSZ elnöke. Kronologikus beszámolójából kiderült, a magyar vezetők már az eset athéni kirobbanását követően kérték a maradék - általa csak C-mintának nevezett vizelet nemzetközileg akkreditált, semleges laborban történő analízisét.

Ezt azonban az olimpia ideje alatt a nemzetközi szabályok miatt nem lehetett megtenni, így hazaérkezésük után, a nemzetközi szövetséghez (IWF) fordultak, megismételve igényüket. Erre az IWF hajlandó is volt - bizonyos feltételek mellett.

Az MSSZ minden kérésnek eleget tett

A kikötések között szerepelt, hogy az MSSZ jelöljön meg három labort, amelyből majd kiválasztják az eljárást lefolytatót, valamint, hogy DNS-tesztre is kerüljön sor. Továbbá a minta szállításának és vizsgálatának, csakúgy mint a DNS-teszt elvégzésének költségeit a magyar szövetségnek kellett állnia.

Az MSSZ mindenben a nemzetközi szervezet kérésének eleget téve járt el, a kijelölt kölni laboratórium mégsem vállalta Kecskés mintájának vizsgálatát. A döntést négy pontban indokolta.

A négy pont

Az első szerint, az A- és a B-minta vizsgálata is a WADA (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) szakembereinek felügyelete mellett zajlott, így az ügynökség szabályai szerint nincs szükség más laborban végzett vizsgálatra. A másodikban megkérdőjelezte a minta tárolásának és szállításának megfelelő módját, aminek következtében hibás elemzésre kerülne sor. Harmadik okként azt jelölte meg a kölni laborvezető, hogy a C-minta - ahogyan a B-minta maradékát nevezik - vizsgálatának nincs jogi alapja, hiszen csak az A- és a B-próba lehet bizonyító erejű, míg az utolsó pontban azt jelezte, hogy az eltelt négy hónap alatt a mintában különböző bakteriológiai folyamatok hatására a tiltott szer (oxandrolon) aránya olyan minimálissá válhat, hogy az nem kimutatható, az így kapott negatív eredmény pedig nem tükrözné a valóságot.

"A továbbiakban nincs mit tenni, miután a szövetség előtt a bizonyításra rendelkezésre álló kapuk mindegyike bezárult" - összegzett Dolovai. Az érintett versenyző, Kecskés Zoltán jelezte, mindenképpen el szeretné érni a C-minta újravizsgálatát, s ha ez nem sikerül, polgári peres útra tereli az ügyet.