Az aranynál is többet bukhatnak Annusék

2005.02.09. 13:30
Lausanne-ban a héten derül ki, a kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert visszakaphatja-e Athénban szerzett aranyérmét. Az Index által megkérdezett alkotmányjogász, dr. Kolláth György kevés esélyt ad sikerükre, Gyulai István kizártnak tartja győzelmüket. Kolláth úgy véli, nagyon beszédes eddig a másik fél hallgatása. A Magyar Olimpiai Bizottság vezetői tanúskodnak mellettük, és mint az igazgató, Molnár Zoltán mondta: ha nem bíznának bennük, akkor nem mennének.
Augusztus huszonkettedikén a szombathelyi Annus Adrián a hatodik dobásától függetlenül megnyerte a kalapácsvetés olimpiai döntőjét Athénban. Egy nappal később meg is kapta aranyérmét, és boldogságát tetézte, hogy azon az estén barátja, a diszkoszvető Fazekas Róbert ugyancsak a legjobb lett. Annus érmével a nyakában ünnepeltette magát a szurkolók körében, és nem titkolt célja volt, hogy a doppingellenőrzés után megvárja barátját, hogy edzőjükkel, valamint menedzserükkel együtt ünnepeljenek.

Fazekas vétsége után került gyanúba Annus

Fazekas Róbert
Tekintse meg képeinket!
Fazekas azonban fél háromig nem jelent meg a stadion előtt, így Annus és az Index tudósítója is távozott. Kedden egy görög tévécsatorna közölte először, Fazekassal gondok akadtak: manipulálta a vizeletét. Később kiderült, nem megfelelő mennyiségű vizeletmintát produkált, itthon pedig sorra jelentek meg a téves híradások, mennyi vizeletet - hetvenöt millilitert vagy hétszázötvenet - kellett volna adnia a 2002-es Európa-bajnoknak.

Fazekastól aznap elvették aranyérmét, ami így a második, litván címvédő Virgilijus Alekna nyakába került. Ezzel együtt gyanúba keveredett Annus Adrián is, akit utólagos mintavételre köteleztek, noha korábban már kétszer is negatív vizelet- és vérmintát adott.

Annus visszaadta

A két atléta autóval tért haza a városból, első sajtótájékoztatóján Fazekas gestapós módszerekkel vádolta az ellenőröket, Annus pedig nem ment el a bucsui határátkelőhelyre, ahol a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) emberei várták. A kalapácsvetőtől végül az olimpia utolsó napján vették el érmét, a fegyelmi tárgyaláson idegösszeroppanásra hivatkozva nem jelent meg. (A második japán Murofusit hirdették ki győztesnek.) Annus annak ellenére, hogy előbb lemondott aranyáról, sokáig bajnoknak tartotta magát, hosszas huzavonát követően, kizárólag akkor volt hajlandó visszaadnia érmét, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szankciókkal fenyegette meg a magyar sportolókat.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a játékok utáni első elnökségi ülésén azonnal fegyelmi vizsgálat lefolytatására kötelezte a hazai atlétikai szövetséget, amit az meg is tett. Előbb két évre eltiltották mindkét versenyzőt, majd másodfokon Annust felmentették, Fazekast pedig egy évvel sújtották. Jelen állás szerint Annus hivatalosan visszavonult, Fazekas viszont jelezte, folytatni kívánja pályafutását. A Magyarok Világszövetsége gyűjtést kezdeményezett a két sportoló érdekében, és az összegyűlt pénzből érmeket készítettek számukra.

Szombathelyen kitartanak mellettük

Feljelentés, ábra, zacskó
Annus és Fazekas nem véletlenül lett gyanús a WADA-nál, hiszen az olimpia előtt közel egy évvel a szervezet egy tökéletes angolsággal írott feljelentőlevelet kapott, amelyikben leírták, milyen módszerrel manipulálják a vizeletüket a magyarok. A levélről egyelőre még nem tudni, ki postázta, csak annyi bizonyos, Szombathelyen adták fel. Fazekas kizárását követően egy finn lap le is közölte az ábrát, amely alapján valószínűsítették a csalást. Az egyik ausztrál napilapban a WADA elnöke, a kanadai Dick Pound elmondta, Fazekas a testében elhelyezett, idegen vizeletet tartalmazó zacskóval bukott le. Ezt a Magyarországon tartózkodó főigazgató, David Howman nem kívánta kommentálni, Fazekas őt is perelné.
A két vb-ezüstérmes atlétának saját bevallásuk szerint fejenként hétmillió forintba került eddig a perköltség, és állításuk szerint, ha nem lennének ártatlanok, akkor nem áldoznának ennyit az igazuk bebizonyításáért. A periratban egyiküknél sem szerepel a manipuláció, vagyis Fazekasnál nem tüntetik fel a jegyzőkönyvben, hogy idegen vizeletet csempészett volna a testébe, Annusnál pedig nem hivatkoznak arra, hogy két különböző embertől származó vizeletmintát adott le, amire a NOB augusztusi kizáró határozata utalt.

Annus és Fazekas küzdelme tehát egyfajta becsületbeli üggyé vált, az emberek a közvélemény-kutatások szerint az elején hittek bennük, az idő múlásával viszont egyre kevésbé. Fazekas úgy tartja, Szombathelyen kitartanak mellettük, máshol azonban pesszimistán látják esélyeiket.

Nem elég, ha nincs pozitív minta

Az Indexnek nevük elhallgatását kérő magyar sportvezetők, orvosok úgy nyilatkoztak: kizártnak tartják, hogy rehabilitálják a versenyzőket. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára, Gyulai István a Blikknek azt mondta, szerinte is kizárt, hogy a visszakapják érmeiket, mert az nagy presztízsveszteség lenne a NOB számára.

Dr. Kolláth György alkotmányjogász így fogalmazta meg véleményét: "Nem vagyok optimista az esélyeket illetően, a megismerhető iratokból perbeli győzelem nem olvasható ki. A WADA szabályzata kíméletlen szigorúsággal közelíti meg a doppingmizéria minden elemét, büntetik a kísérletezést is. Szigorú protokollt írnak elő a kapcsolattartásra, és ebbe az a hivatkozás, hogy nincs kimutatott pozitív minta, biztosan nem fér bele."

Az egyetlen esély

Annus Adrián
Hozzátette, a szabályzat kimondja: mettől meddig, hogyan kell rendelkezésre állni, bár kétségtelenül írásbeli értesítést is megszab. "A sajtóban megjelent cikkek alapján nem lehet megítélni, hogy mindenfajta alakiság rendben-e volt vagy sem. Egyetlen esélye az lehet atlétáinknak, ha nem volt rendben" - jelentette ki.

Kolláth nem tagadta, nagyon beszédes a másik oldal hallgatása. "Kiver a víz, amikor hallom, hogy új bizonyítékokkal állnak majd elő a magyar versenyzők, mert a másik oldalnak is lehetnek a tarsolyában eddig fel nem fedett iratok, akár még fotók vagy filmfelvétel is" - értékelt.

Ki szegett először normát?

Az esélyeket illetően úgy vélte, hogy az tíz százalék alatt van mindkét esetben. Kolláth emlékeztetett arra, hogy nagyon fontos kérdés, ha mindkét fél normát szegett, akkor ki tette meg először. Annus ügyvédje, Eva Maria Barki szerint az a kulcskérdés, hogy miért nem mentek az ellenőrök Annushoz - a szabály egyértelműen ezt mondja ki -, és miért rendelték őt a határátkelőhelyre. Barki álláspontja szerint szó sincs arról, hogy elüldözték volna a feldühödött szurkolók Annus házától az ellenőröket, legalábbis erről hivatalos rendőrségi jegyzőkönyv nem készült.

A MOB bízik bennük, és tanúskodik


Klikk a képre!

Az alkotmányjogász érzése szerint a választott bíróságnak az a lényege, hogy minél előbb lezárják az ügyet, ezért a héten már mindenképpen ítélet várható. Felhívta a figyelmet, ha az érdekeltek sikertelenül járnak, akkor nem kizárt, hogy újabb perek elé nézhetnek, mert a MOB előtt szerződésben vállalták az olimpiát megelőzően, hogy nem szegik meg a doppingszabályzatot. A MOB által hozzájuk juttatott pénzek így visszakövetelhetőek.

A tanúként Lausanne-ba hívott Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatója így tájékoztatta az Indexet: "Azért megyünk, hogy mindent megtegyünk a két sportolóért, ha nem lenne esélyük, akkor nem mennénk. Felkészültünk, az ügyvédnővel többször konzultáltunk, és nem lehet más a feladatunk, mint hogy a lehető legtöbbet kicsikarjunk sportolóinknak." Molnár hangsúlyozta, ilyen esetekben konkrétabban nem illik esélyeket latolgatni, emiatt nem is teszi meg.

Furcsaságok Lausanne-ban
Az Hotel de la Paix-ben kedden megkezdődött a tárgyalás, amelyen első tanúként meghallgatták Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökét és Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatóját, valamint Mérei Lászlót, az atléta küldöttség vezetőjét is. Molnár furcsaságként arról számolt be, hogy megjelenésekor bele sem tekinthetett előkészített jegyzeteibe, hiteles dokumentumaiba. Az esélyekről pesszimistán nyilatkozókhoz csatlakozott Schmitt is, aki szerint csekély a valószínűsége, hogy Annus aranyérmesként távozik.

Molnár és Schmitt Pál kizárólag Annus tárgyalásán lesz jelen, Fazekasén nem, ebben az eljárásban ugyanis nem idézték be őket tanúként. A MOB-igazgató tudomása szerint a hazai szövetség főtitkárát, Mérei Lászlót mindkét esetben meghallgatja a testület. Schmitt egyébként a helyszínen találkozik a NOB elnökével, Jacques Rogge-gal, de a központi témájuk a belga sportvezető magyarországi látogatásának megszervezése lesz.

Sose fog kiderülni, doppingoltak-e

Az ítélet előtt annyi megállapítható, ha Annus és Fazekas nem nyerne, akkor sem fog kiderülni, hogy mi történt Athénban, hogy doppingoltak-e vagy sem. Annyi viszont rögzíthető lesz: a szabályok ellen végzetesen vétettek, és ha a versenyen ők is lettek a legjobbak, ők dobták a legnagyobbat, mégsem kaptak érte aranyérmet. Ezzel együtt elesnek a magyar államtól a sikerért járó tízmillió forinttól és a kitüntetéstől, valamint a harmincöt éves koruktól a bajnokoknak alanyi jogon járó adómentes életjáradéktól, amely most 150 ezer forint körüli összeg. Ehelyett Fazekasra vélhetően kétéves eltiltás vár.

Az RTL Klub a helyszínről közvetíti az eseményeket.

Jogtalanul szerzett aranyérem
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság október 21-én tárgyalta a koreai tornász, Jang Te Jung esetét, aki amiatt élt a per lehetőségével, mert az egyéni összetett döntőjében jogosulatlanul vontak le tőle két tizedpontot. Jang így a harmadik helyen végzett, az aranyat az amerikai Paul Hamm nyerte. A Nemzetközi Tornaszövetség elismerte hibáját, három pontozót egyidejűleg eltiltott, de az aranyérmet nem kapta meg Jang, Hamm megtartotta. Így hiába lett az erkölcsi győztes Jang, a sorrend nem változott - a szakemberek szerint előre "le voltak osztva" az érmek -, és az évkönyvekbe Hamm neve került be olimpiai bajnokként.
Az említett eset bizonyítja, nem könnyű nyerni a bíróságon, annál is inkább, mert nem szívesen változtatják meg a versenyek végeredményét.
Neves magyar sportolók közül eddig két vízilabdázó fordult a lausanne-i testülethez, az olimpiai bajnok Benedek Tibor és Varga Zsolt. Előbbi nyolc, utóbbi három hónapos eltiltást kapott doppinghasználatért.