Világbotrány után Maier nyert aranyat a sí-vb-n

2005.02.10. 17:03
Kis híján végzetes - amputáció fenyegette a lábát - 2001-es motorbalesete után az osztrák Hermann Maier nyerte az olaszországi alpesisí-világbajnokság óriás-műlesikló aranyát. A Herminátor az első futamban második lett, a másodikat azonban igen agresszív sízéssel megnyerte, így az összesítésben is a legjobb lett. Az olasz sajtó világbotránynak nevezte, hogy a versenyt a szerdai tévéssztrájk miatt csütörtökön rendezték meg.
A '98-as naganói téli olimpián két aranyérmet szerző osztrák Hermann Maier az idén eddig nem mutatott jó formát, miután tavaly megnyerte az összetett Világkupát, ezúttal nem áll versenyben még a dobogóért sem.

Kikövetelték a csapatból

Hermann Maier
Hermann Maier
Az olaszországi Bormióban zajló alpesisí-világbajnokság sem kezdődött jól a világklasszis számára, a lesiklás utolsó edzésén ráadásként hatalmasat bukott, igaz törés nélkül, zúzódásokkal megúszta, de esélye volt arra, hogy a dobogóért csatázzon. Ezek után követelte az osztrák sajtó a csapatvezetéstől, hogy ne állítsák csatasorba az óriás-műlesiklásban, Maier azonban bizalmat kapott, és azt maximálisan meg is hálálta.

Az első futamban második lett, ám mivel az eddig már két aranyat szerző amerikai Bode Miller kiesett, esélyesnek lépett elő, és a második futamban agresszív sízésének köszönhetően az élre ugrott. Mivel az utána következő, szintén amerikai Rahlves gyengén siklott, így a nyakába kerülhetett az arany.

Az első aranya a balesete után

Maiernek 2001-es súlyos augusztusi motorbalesete után, amelyikben kettős combcsonttörés mellett lábszártörést is szenvedett, ez volt az első világbajnoki sikere. ('99-ben nyert utoljára.) Balesete után szerencséje volt, hogy nem kellett amputálnia a lábát, de mindvégig hitt abban, hogy felépül, és visszanyerheti régi formáját.

A futamokat egyébként szerdán kellett volna lebonyolítani, ám a televíziósok sztrájkja miatt nem volt lehetséges. Az ügy hullámai még nem csitultak el, nem kizárt kártérítési pert indítanak az olasz állami televízió, a RAI ellen.

Alacsony színvonalú rendezés

Hermann Maier "Több százmillió eurót fordítottunk a vb megrendezésére, ezért kártérítést követelünk a RAI-tól" - háborgott Roberto Formigoni, a lombardiai régió elnöke. Maga Flavio Cattaneo, az állami tévétársaság főigazgatója is a halasztást ellenzők mellé állt: "elfogadhatatlan, hogy egy kis szakszervezet tönkretegye a vb-t. Ez mérhetetlen kárt okozhat az olasz sportnak."

Gianni Petrucci, a 2006-os torinói téli olimpia szervezőbizottságának (TOROC) elnöke úgy vélekedett, hogy hazája lejáratja magát azzal, hogy a világbajnokság szervezői rendkívül alacsony színvonalon látják el feladatukat.

Ünnepből világbotrány

"Olaszország rossz példát mutatott. Ami Bormióban történt az felháborító!" - jelentette ki. "Világbotrány!" - a Gazzetta dello Sport ezzel a címmel számolt be az esetről: "Fekete szerda volt ez a sportág számára. A sívilág legnagyobb ünnepéből világbotrány lett"- írta a lap.

A sztrájkot az elmaradt fizetésemelés és az elbocsátások miatt meghirdető szakszervezet visszautasította a vádakat: "Már három hete bejelentettük a munkabeszüntetést. Azóta senki sem vette fel velünk a kapcsolatot, hogy elmagyarázhassuk a tiltakozás okát" - áll közleményükben.

Jegyzőkönyv:
1. Hermann Maier (osztrák) 2:50.41 p (1:25.05/1:25.36)
2. Benjamin Raich (osztrák) 2:50.66 (1:25.90/1:24.76)
3. Daron Rahlves (amerikai) 2:51.09 (1:24.45/1:26.64)
4. Kalle Palander (finn) 2:51.45 (1:25.44/1:26.01)
5. Thomas Grandi (kanadai) 2:51.82 (1:26.03/1:25.79)
6. Aksel Lund Svindal (norvég) 2:51.99 (1:26.03/1:25.96)