Az atléta mesteredző beperli Gyurcsányt

2005.02.14. 16:58
A szombathelyi Németh Pál atléta mesteredző mivel eddig még nem kapta meg a neki jogosan járó olimpiai járandóságát, kétmillió forintot, perbe fogja a korábbi sportminiszter, Gyurcsány Ferencet.
A kormány döntése értelmében az athéni olimpián sikeresen szereplő, az első nyolc hely valamelyikét megszerző sportolók felkészítői a versenyzők jutalmának felét kapják meg. A kalapácsvető Pars Krisztián azután végzett az ötödik helyen, hogy Annus Adriántól elvették aranyérmét és kizárták a játékokról. Ennek megfelelően az edzője, Németh Pál kétmillió forintra jogosult, amihez azonban mindmáig nem juthatott hozzá.

Németh türelme nem véges

Az időközben megszűnt sportminisztérium vezetése ugyanis úgy határozott, a doppinggyanúba keveredett sportágak - atlétika, súlyemelés - szakvezetői az ügyek végleges tisztázásáig nem kaphatják meg honoráriumukat, még akkor sem, ha a versenyzők már el is költötték a szeptemberben megkapott pénzüket.

Miért büntetik a jókat?
"Nem fogadom el a kollektív büntetést. Négy évig becsülettel dolgoztam esőben, hóban, sárban, hidegben, melegben az olimpiai sikerért. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mélységesen szégyellheti magát, hogy még a sportba is belopta, hogy Magyarországon a jókat büntetik, és a rosszakat jutalmazzák. Hiszek a magyar igazságszolgáltatásban és pereskedni fogok a diszkriminatív intézkedés ellen" - írta decemberi levelében Németh Pál.

Németh már december végén levelet írt a szeptemberben miniszterelnökké választott Gyurcsány Ferencnek, hogy a pertől sem riad vissza jogos pénzének megszerzéséért. Azért a kormányfőt teszi felelőssé, mert még ő irányította a sporttárcát, amikor meghozták az őt hátrányosan érintő határozatot. "Ha a héten sem jön értesítés a Nemzeti Sporthivataltól, akkor más lehetőségem nem lévén pert indítok, és kamatostul hajtom be a nekem járó összeget" - mondta az Indexnek.

Hivatalos értesítés nélkül

Az edzőt különösen fájdalmasan érintette, hogy eddig még hivatalos értesítést sem kapott arról, hogy meghatározatlan ideig visszatartják járandóságát. "Ha összehívnak bennünket, akiket ez a döntés érint - tudomásom szerint nyolcan vagyunk -, és bocsánatkérés mellett elmondják, ne aggodalmaskodjunk, előbb-utóbb hozzájutunk, akkor is jobban érezném magam. Ez a tájékoztatás viszont mind ez idáig várat magára. Innen-onnan kellett információt szereznem, hogy miért várok hiába a kétmillióra" - közölte.

Semmi köze a perhez

Nem titkolta, lenne helye a pénznek, már el is tervezte, mire költi. Németh Pál megjegyezte, nem tudja, kinek van szüksége a felfüggesztett jutalomra. Felvetésünkre, miszerint azért nem kapták meg eddig a pénzüket, mert a sportirányítás szeretné, ha végleg tisztázódna, hogy a két sportágban kik lehetnek érintettek a doppinggyanúba keveredett sportolókkal, valamint a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) lezárulnak a folyamatban lévő eljárások, csak annyit mondott: "semmi közöm a perhez." Hozzátette, ő négy éven keresztül dolgozott jutalmáért. Az edző meglátása szerint a doppingbotrány a nem érintetteknek is komoly hátrányokat okozott, ez érződik a szponzori szerződéseknél.

Úgy véli, a sportvezetés lejáratta magát, és diszkriminációt alkalmazott. "Rajtuk röhög az ország" - összegzett az atlétaedző.