Változik a kajak-kenu vb programja

2005.03.18. 21:27
Ezentúl az egyes távok döntőit egy blokkban és a korábbiaknál gyorsabban bonyolítják le. Ez kedvez majd a televíziós közvetítéseknek, ugyanakkor az egyazon távon duplázásra képes versenyzők helyzete lehetetlenné válik. Azaz a Janics-Kovács kettős közül egyik klasszisunk sem tud majd elindulni egyesben és párosban is az olimpiai, 500 m-es távon.
A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) igazgatótanácsa portói ülésén elfogadta a világbajnoki program módosítására vonatkozó javaslatot, amelyet a síkvízi bizottság elnöke, Vaskuti István terjesztett a testület elé.

Pörgősebb versenyek

Ennek megfelelően az egyes távok döntőit egy blokkban és a korábbiaknál gyorsabban bonyolítják le: az 1000 m-es futamoké hét, az 500 és 200 m-esek fináléi pedig öt percenként startolnak, és csak ezt követően kerül sor az eredményhirdetésekre.

A feszesebbé váló program kedvez a sportág televíziós közvetíthetőségének, és több versenyzőnek garantál szereplési lehetőséget, de nehézségeket is magában rejt.

Kevesebb magyar éremesély

"Az egyik szemem sír, a másik nevet" - kommentálta a döntést Angyal Zoltán, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. "A nemzetközi kajak-kenu sportra hosszú távon kedvező hatással lesz a változtatás, rövid távú érdekeinket azonban nem szolgálja. A nézők a helyszínen és a közvetítést a televízión keresztül követők jól járnak, ám az egyazon távon duplázásra képes versenyzők helyzete lehetetlenné válik. Janics Natasa és Kovács Katalin közül például egyik klasszisunk sem tud majd elindulni egyesben és párosban is az olimpiai, 500 m-es távon."

A szakember hozzátette: a megváltozott program miatt a közeljövőben a honi szövetség szakmai bizottsága és elnöksége elé terjeszti az idei válogatási elvek módosítására vonatkozó javaslatát.

Több esély a "második vonalnak"

"Bánkódni azért nem kell, hiszen nálunk a második számú egységekben is nemzetközi klasszisok forgatják a lapátot, így ők több lehetőséghez jutnak majd" - mondta Angyal.

Az idei vb-nek Zágráb ad otthont augusztus végén. Arról, hogy a júliusi, poznani Európa-bajnokság is igazodik-e az új időbeosztáshoz, egyelőre nem született döntés.