Két magyar is lehet a sakk-vb nyolcas döntőjében

2005.04.29. 14:34
Kaszparov után Kramnyik is lemondta részvételét a szeptember 27. és október 16. között rendezendő nyolc résztvevős sakkvilágbajnoki tornán. Így elképzelhető, hogy az argentínai viadalon a már biztos résztvevő Lékó Péter mellett, Polgár Judit is asztalhoz ülhet.
A visszavonulását a márciusi linaresi tornagyőzelme után bejelentő orosz Garri Kaszparov és honfitársa, a klasszikus címvédő Vlagyimir Kramnyik sem vesz részt az argentínai San Luisban sorra kerülő, nyolc résztvevős sakkvilágbajnoki tornán. A világbajnoki címek egyesítését célzó versenyen ezzel szinte biztosnak tekinthető Polgár Judit indulása is, míg Lékó Péter már tagja a mezőnynek.

Kramnyik nem érti

Kramnyik a chessbase.com című internetes honlapon közzétett nyilatkozata szerint nem érti, hogy a nemzetközi szövetség (FIDE) miért hívta meg a tornára. A Lékó elleni 7-7-es döntetlennel vb-címét megvédő nagymester kijelentette, ő továbbra is tartja magát a prágai egyezményhez, amelyben a címegyesítés folyamatát szabályozták.

Eszerint a Kramnyik-Lékó párharc győztese játszott volna a világranglista-vezető Kaszparov és a FIDE-vb-első ukrán Ruszlan Ponomarjov közötti csata nyertesével. Később a FIDE Kaszparov ellenfeléül a következő vb-elsőt, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovot jelölte, mivel nem tudott megegyezni Ponomarjovval, majd Kaszparov bejelentette visszavonulását. Ezután Kramnyik jelezte, szívesen játszik az egyesített vb-címért a San Luis-i torna győztesével.

Hárman pályáznak két helyre

Kállai Gábor, a magyar szövetség szakmai igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tornára meghívott nyolc nagymester után, a FIDE legfrissebb tájékoztatása szerint, az orosz Peter Szvidler az első, Polgár Judit a második tartalék. Így a két kiesőt követően ők automatikusan tagjai lehetnek a vb-tornának. Ugyanakkor a spanyol Alexei Shirov is kérte indulását arra hivatkozva, hogy 1998-ban eredetileg ő lett volna Kaszparov kihívója, mivel legyőzte Kramnyikot.

A FIDE szerint a nyolcas vb-döntőre meghívott további hat játékos, köztük Lékó Péter is, kedvezően nyilatkozott a részvételről.

Kaszparov és Kramnyik mellett a legutóbbi, kieséses rendszerű FIDE-vb nyertese, Kaszimdzsanov és a másik finalista, az angol Michael Adams lesz induló, továbbá Lékó Péter, a világranglistáról pedig az indiai Viswanathan Anand, a bolgár Veszelin Topalov és az orosz Alekszandr Morozevics.

Polgár: Shirovnak nincs esélye

"Remélem, megrendezik a tornát, s nem a szokásos FIDE-kacsáról van szó. Most úgy néz ki, hogy nyolcadikként ott a helyem a mezőnyben, s állok elébe a kihívásnak" - mondta az MTI-nek Polgár Judit utalva arra, hogy a nemzetközi szövetség korábban több helyszínt és lebonyolítási formát is megnevezett.

Az egymillió dollár összdíjazású tornára a FIDE május 12-i nevezési határidőt jelölt meg. A spanyol Shirov jelenkezéséről a magyar nagymester úgy vélekedett, hogy annak elvileg nem lehet jelentősége. "Amire Shirov hivatkozik, az hét éve történt, ráadásul nem is a FIDE égisze alatt. Próbálkozik, hogy bekerüljön a mezőnybe, de a kiírás szerint erre nincs esélye" - nyilatkozta Polgár Judit, aki vb-n már szerepelt a legjobb nyolc között.

"Las Vegasban, 1999-ben negyeddöntős voltam, de akkor a legjobbak közül sokan nem indultak. Most Kramnyik kivételével mindenki asztalhoz ülne. És ebben a szupererős mezőnyben lenne két magyar, ami elég szép eredmény" - mondta a női világranglista éllovasa, aki a férfiak között a nyolcadik.